2023. 09. 15., péntek, 14:25
A KKV-k fejlődési lehetőségeiről tanácskoztak a gazdasági élet szereplői a Közösségépítő, Klaszter és Vállalkozásszervező Ház (KKV Ház) programján hétfőn a Pénzügyminisztériumban.
A fórum díszvendége ezúttal Somogy vármegye volt, amelyet többek között a Kaposvári Szakképzési Centrum munkatársai – Csiba Ágota kancellár és Kard János főigazgató helyettes – a Somogy Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara, a MATE Kaposvári Campusa, valamint kis -és középvállalkozások továbbá nagyvállalatok delegáltjai képviseltek – számolt be a találkozóról a Kaposvári Szakképzési Centrum.
A KKVHÁZ Zrt. korábban is szervezett a KKV-k helyzetének javítását egyúttal a gazdaság élénkítését célzó programokat, problémáikat és ezzel együtt megoldási javaslataikat pedig továbbították a döntéshozók felé. A kormányt ezúttal Szolnoki Szabolcs, a gazdasági Minisztérium Technológiáért felelős államtitkára képviselte. A Kaposvári SZC meghívására a La Pergola Étterem és Pizzéria, a Slendy Tanműhely Sütőipari Zrt. és a CAD Production Kft. vezetői is jelen voltak.
Az egyeztetéseken részt vett a Happy End Nyelviskola vezetője: Pfundt Szilvia is, aki a hétfői rendezvényen már mint Somogy vármegye nagykövete jelent meg. Itt elhangzott, hogy a kisebb vállalkozások számára problémát jelent, hogy munkavállalóik kevésbé specializálódnak, mint a nagyvállalatoknál. Ennek ellensúlyozására dr. Prohászka Balázs a Kometa 99 Zrt. ügyvezető igazgató helyettese felajánlotta, hogy ebben segítséget nyújtanak a térség KKV-i számára. Elhangzott az is, hogy többek között a Kaposvári SZC, a Kometa és a Bázis Informatika Kft. együttműködésének köszönhetően létrejött a Kaposvári Informatika Ágazati Képzőközpont Nonprofit Kft, amely egyrészt az informatikai képzések tanulóinak biztosít gyakorlati képzőhelyet, másrészt a kisvállalkozások számára nyújt segítséget.
Pfundt Szilviától elmondta azt is, hogy annak érdekében, hogy minél inkább megismerjék az egyes térségekben működő vállalkozások gazdasági problémáit, a jövőben megyei szintű egyeztetéseket szeretne életre hívni. Az itt elhangzott problémákat és javaslatokat közvetítenék a nagykövetek a budapesti fórumokon.