2023. 09. 14., csütörtök, 19:27
Közel 80 cég képviselteti magát az idei Coop Rally-n. A résztvevők mintegy 100 autóval a Nyugat-Dunántúl élelmiszer-ipari üzemeit keresik fel, a Sole-Mizo Zrt. helyi üzemében zárták az első napot – számolt be az eseményről a Hírbalaton.hu.
Idén tizenhetedik alkalommal indította útjára a Coop Zrt. a magyar élelmiszer-ipari szereplők népszerűsítésére életre hívott versenyét. A kereskedelmi csoport beszállító- és üzleti partnereiből, valamint a média képviselőiből álló mezőny hat Nyugat-Magyarországon működő élelmiszer-ipari üzembe és a COOP Csoport két tagvállalatának üzleteibe látogat el.
A versenyzők szerdán Budapestről startoltak és a rali negyedik állomásaként érkeztek meg Marcaliba. A marcali Sole-Mizo üzembe érkezve feladatokat oldottak meg, majd gyárlátogatáson vehettek részt, ahol megtapasztalhatták, hogy a magyar termékek magas minőséget képviselnek. A bejáráson kóstolásra is volt lehetőségük, így Mizo túró rudit is kipróbálhatták azok, akik még nem találkoztak vele.