2023. 08. 21., hétfő, 12:20
Vádat emeltek azzal a negyvenes éveiben járó nővel szemben, aki naposlibákat tulajdonított el egy barcsi járásban található baromfitelepről.
A nő takarítóként dolgozott egy baromfitelepen, ahová 2023 márciusában több ezer naposliba érkezett, amelyeket egy istállóban helyeztek el – áll a Somogy Vármegyei Főügyészség közleményében.
A vádlott szeretett volna könnyen pénzhez jutni, ezért amikor az istállóban tartózkodott 24 db, összesen 76.200 Ft értékű naposlibát tulajdonított el jogtalanul úgy, hogy a szárnyasokat a nála lévő hátizsákba rakta és kivitte a telephelyről, majd elrejtette az otthonában.
A nő a libákat az ismerősi körében szerette volna értékesíteni, azonban a gyanú gyorsan ráterelődött, és a barcsi nyomozók az április közepén tartott kutatás során a nőnél megtalálták és lefoglalták a jogtalanul eltulajdonított állatokat.
Az ügyészség a Barcsi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a büntetlen előéletű nővel szemben próbára bocsátás alkalmazására tett indítványt.
A fénykép a lopáshoz használt hátizsákról készült.