2023. 08. 09., szerda, 14:28
Életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés miatt emeltek vádat azzal a férfival szemben, akinek figyelmetlensége miatt kislánya életveszélyes égési sérülést szenvedett.
A férfi 2022 novemberében a kutyái etetéséhez forralt vizet egy vödörben, amit ezután a ház nappalijában, félig a konyhaasztal alá betolva a földre tett.
A vádlott ezután az asztal melletti kanapén ült, mialatt az esti fürdéshez készülő két éves kislánya a testvérével a nappaliban játszott. Ennek során a sértett és testvére az asztal mellé kerültek, ahol a gyermek a játék hevében a forró vízzel és a kutyáknak szánt étellel csaknem teli fazékba esett.
A férfi rögtön felkapta a gyermeket, akit a fürdőkádban kezdett hideg vízzel hűteni, mialatt az egyik rokona hívta a mentőket, akik egy budapesti kórházba szállították. A kislány testfelszínének 35%-ára kiterjedő, másodfokú égési sérülést szenvedett, amely közvetlen életveszélyes állapotot eredményezett, de az apa elhárító magatartásának, és a szakszerű orvosi segítségnek köszönhetően a kiskorú végül felépült a sérüléseiből.
Az ügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában a büntetlen előéletű, a bűncselekmény elkövetését beismerő és megbánó férfival szemben felfüggesztett fogházbüntetés kiszabására tett indítványt.