Megújult a Szőlőhegyi utca templom mögötti szakasza

2023. 08. 01., kedd, 13:57

Nagy Attila önkormányzati képviselő a helyszínen tartott sajtótájékoztatót kedd délelőtt.

A kaposfüredi Szőlőhegyi utca ezen szakasza rendkívül rossz állapotban volt, ezért a lakók az önkormányzathoz fordultak segítségért, amit meg is kaptak, így mostanra már szinte be is fejezték a felújítási munkálatokat a városrészben.

Nagy Attila az eseményen megjegyezte, Kaposfüreden a belterületi utak mind megújultak, különös tekintettel a forgalmasabb szakaszokra, mint az Állomás utca, a Kaposfüredi utca és a Szőlőhegyi utca. Hozzátette, a Coop melletti parkolót is hozzáépítették az úthoz, valamint a járdát is felújították.

A munkálatokat még nem fejezték be, a padkázás és a vízelvezető árkok kiépítése folyamatban van. Kiemelte, hogy a beruházás több mint 6,5 millió forintból készült el az 50-60 méteres útszakasz.

Varga Józsefné, az utca egyik lakója lapunknak azt nyilatkozta, nagyon nagy szükség volt a felújításra, már rettenetes körülmények uralkodtak az utcában. „Itt járnak a kamionok, teljesen tönkretették az utat. Előzőleg már felújítottak egy részt, örülök neki, hogy ezt a szakaszt is megcsinálták.” Hozzátette, akkora gödrök voltak, hogy nem tudott két autó elmenni egymás mellett, ezért rendkívül hálásak, amiért végre megújult ez az útszakasz is.

Ezeket olvasta már?