2023. 07. 20., csütörtök, 12:03
A férfi egy munkahelyi rendezvény után, a szállásukon ütötte meg kollégáját.
A vád szerint a férfi és munkatársai egy zártkörű rendezvényen vettek részt 2022 decemberében Balatonfenyvesen. Már délutántól italozni kezdtek, amit a szobájukban is folytattak, ahol az ittas vádlott az éjszakai órákban nehezményezte, hogy szintén erősen ittas kollégája még mindig az ő szobájában van és nem is akar elmenni, ezért többszöri eredménytelen felszólítást követően vállainál fogva megpróbálta kikísérni. A kolléga ekkor kis erővel állon ütötte, mire a vádlott ezt úgy viszonozta, hogy nagy erővel, ököllel arcon ütötte a férfit.
A sértett az ütés erejétől a földre esett és az orra egyből vérezni kezdett, azonban sérüléseinek súlyosságát csak némi alvás után, a reggeli órákban észlelte, ugyanis a bántalmazás következtében az arcán nyolc hét alatt gyógyuló, többszörös töréses sérüléseket szenvedett.
Az ügyészség a Fonyódi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a büntetlen előéletű, beismerő vallomást tett vádlottal szemben pénzbüntetést indítványozott.