2023. 07. 18., kedd, 15:26
A Marcali Rendőrkapitányság munkatársai július 15-én délután a Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola udvarán tartott várdombi délután programhoz baleset- és bűnmegelőzési, áldozatvédelmi, illetve rendőrségi toborzó standdal csatlakoztak.
A rendőrök játékos feladatokkal, hasznos tanácsokkal és szóróanyagokkal várták a délutánon résztvevőket. Az érdeklődők kocka-puzzle-t rakhattak ki, különböző témájú rejtvényeket fejthettek, valamint kipróbálhatták a „részeg szemüveget” és a „drogos szemüveget” is. A legkisebbek színeztek, a bátrabbak pedig a rendőrautóba is beülhettek, aminek nagy sikere volt – számolt be róla a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A szakemberek felhívták a figyelmet a biztonságos közlekedésre, kiemelve a gyalogos- és a kerékpáros közlekedés szabályainak betartását, továbbá a nyári szünidő veszélyei, valamint az áldozattá válás megelőzése témakörben is hasznos tanácsokkal látták el a megjelenteket.
Kiemelt téma volt az egyre több áldozatot követelő, online térben elkövetett bűncselekmények jellemzői, de a 112-es segélyhívó szám használatával, valamint a néma segélykiáltás kézjelének megismerésével kapcsolatban is hasznos tanácsokat kaptak az érdeklődők.
A rendőrségi standhoz látogató gyerekek nem távoztak üres kézzel, apró rendőrségi ajándékokat vihettek haza a programról.