2023. 07. 13., csütörtök, 17:30
Garázdaság bűntette és más bűncselekmény miatt emeltek vádat azokkal a húszas éveikben járó férfiakkal szemben, akik ittasan randalíroztak a Toponár – Kadarkút megye I. labdarúgó mérkőzésen.
A vád szerint a helyi lakosok 2023 májusában már ittasan érkeztek meg a nyilvános meccsre, ahol legalább 100 személy tartózkodott.
A fiatalok a mérkőzés alatt is fogyasztottak szeszes italt, majd a találkozó 70. percében rúgott hazai gól miatti örömükben a vendégjátékosokat kezdték provokálni, aztán trágár szavakat kiabálva befutottak a játéktérre. A kadarkúti játékosok megpróbálták a férfiakat kiterelni a pályáról, azonban a szurkolók lökdösni kezdték a focistákat, továbbá egyikük a nála lévő sörösdobozzal homlokán és felkarján is megütötte az előtte álló vendégjátékost. A sértett az agresszív szurkoló ütései következtében nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a sérülést is okozó vádlottal szemben felfüggesztett szabadságvesztésre, társával szemben pénzbüntetésre, továbbá mindkettejük vonatkozásában sportrendezvény látogatásától való eltiltásra tett indítványt.