2023. 07. 06., csütörtök, 17:57
455 méter hosszúságban újult meg a Duna utca a városi fejlesztéseknek köszönhetően. A helyszínen Szita Károly polgármester és dr. Szép Tamás, a körzet képviselője tartott sajtótájékoztatót csütörtök délután.
Az itt élő polgárok korábban levelet küldtek Szita Károlynak, amelyben beszámoltak a rendkívül rossz állapotú útburkolatról. A polgármester szem előtt tartva a lakók érdekeit, 12 millió forintból újíttatta fel az utcát.
- Idén a város 1,4 milliárd forintot költ út- és járdafelújításokra, a projekt keretében hamarosan megkezdik az aknafedlapok cseréjét is, 300 millió forintos költségvetéssel. Mindemellett a külkerti utak felújítását is tervezik, melyeket az utóbbi néhány hét csapadékos időjárása eléggé megviselt. Ha minden terv szerint halad, ősszel a megkopott útburkolati jelek újrafestése is megtörténik – adta hírül a polgármester.
Remélem, hogy látványos javulásban lesz részünk az év végére
– tette hozzá.
Az eseményen a Duna utca lakói is megszólaltak, akik az előző tragikus állapotú úthoz képest szemmel látható változásokat érzékelnek, habár a felújítási munkálatok még javában folynak.
Dr. Szép Tamás, a körzet képviselője hozzátette: nagyon sokat küzdött azért, hogy a Donnerben is legyenek felújítási munkálatok. Ezután köszönetet mondott Szita Károlynak és a közgyűlés tagjainak, hogy támogatták a lakók érdekeit.