Elérhető a Lovasíjász Világbajnokság programja

2023. 06. 28., szerda, 17:50

A népszerű eseményt a Kassai-völgyben rendezik meg június 29 és július 1. között.

A Lovasíjász Világbajnokság a Nemzetközi Bírók Találkozójával egybekötve az Eredeti Kassai Rendszerben versenyző lovasíjászok legnagyobb megmérettetésének számít. Ahhoz, hogy a versenyzők minél jobb teljesítményt tudjanak nyújtani, a ló és lovasíjász teljes összhangja szükséges, ezért június 28-a a megérkezés napja, hogy a versenyzők alkalmazkodni tudjanak a völgy körülményeihez.

Másnap, 29-én már 7 órától megkezdődik az esemény hivatalos programsorozata. A reggeli edzést három helyszínen: a kinti, a fedett és a Kaposmérőn található tereplovasíjász pályán tartják, majd 12 órától íjászbemutatót tartanak a résztvevők. Ezt egy rövid ebédszünet követ 13 és 14 óra között, majd változatos íjászprogramokon vehetnek részt a lovasok. Íjászpárbaj, íjászfoci és számítógép vezérelt célrendszer is várja őket, de akár a völgy lagúnáiban is megmártózhatnak vagy SUP-ozhatnak a pihenésre vágyók. 18 órától pedig hivatalosan is megnyitják a világbajnokságot.

Június utolsó napja szintén korán kezdődik a lovasíjászok számára, 7 órától ugyanis a kinti és a fedett pályán elkezdődnek a versenyfutamok, amiket az íjászbemutató, az ebédszünet, majd a különböző íjászprogramok követnek.

Az esemény záró napján a korábbiakhoz hasonlóan 7 és 12 óra között versenyfutamokkal nyitnak, majd a megszokott menetrendet követve íjászbemutatóra és ebédszünetre kerül sor. A Kassai-völgyben már szokássá vált nyíltnapot ezen a szombaton is megtartják, így 14 órától az érdeklődők részt vehetnek Kassai Lajos közönségtalálkozóján. A világbajnokság végül 16 órakor eredményhirdetéssel zárul.

Az eseményről a Kassai Lovasíjászat hivatalos oldalán tájékozódhatnak.

Ezeket olvasta már?