2023. 06. 17., szombat, 12:12
Szokásához híven idén sem vonul nyári szabadságra a Roxínház társulata.
A nyári hónapokban nem zárt térben tartja meg előadásait a társulat, mely a következő időszakban több új darab bemutatására is készül. A szabadtéri rendezvények első állomása Somogyváron lesz, ahol június 24-én az egyik leghíresebb libapásztort, Lúdas Matyit láthatják a nézők, amint sokadszorra adja vissza Döbröginek a botütéseket. A Szent László Napok keretében a mesejáték mellett egy zenés vígjátékkal is készül a társulat. Az Indul a bakterház június 25-én látható Kupavár Nemzeti Emlékhely szabadtéri színpadán, melynek főszereplőjét Regős Bendegúz alakítja majd.
Augusztus 2-án, Somogyváron a Made in Hungária musical bemutatójával várják a színház szerelmeseit. A film alapján készült zenés előadást természetesen a 60-as évek legnagyobb rock and roll slágerei szinesítik majd. A 2023/24-es évad első új darabját Fenyő Miklós és a Hungária legsikeresebb dalainak feldolgozásával teszik majd még érdekesebbé és izgalmasabbá a társulat színészei.
A Roxínház teljes nyári menetrendje:
06.24. szombat 17.00.: Lúdas Matyi – Somogyvár, Kupavár Nemzeti Emlékhely szabadtéri színpad
06.25. vasárnap 20.30.: Indul a bakterház – Somogyvár, Kupavár Nemzeti Emlékhely szabadtéri színpad
07.21. péntek 20.30.: Anconai szerelmesek – Alsóörs, Kultkikötő Amfiteátrum
07.22. szombat 20.30.: Anconai szerelmesek 2. (Anconai szerelmesek a Balatonon) – Alsóörs, Kultkikötő Amfiteátrum
07.30. vasárnap 10.30 és 19.00.: Süsü, a sárkány kalandjai – Balatonszárszó, Csukás Színház
08.02. szerda 20.30.: Made in Hungária – Somogyvár, Kupavár Nemzeti Emlékhely szabadtéri színpad
08.06. vasárnap 10.00 és 19.00.: Süsü, a sárkány kalandjai – Balatonfenyves, Kultkikötő
08.11. péntek 20.30.: Anconai szerelmesek – Balatonszárszó, Csukás Színház
08.12. szombat 20.30.: Anconai szerelmesek 2. (Anconai szerelmesek a Balatonon) – Balatonszárszó, Csukás Színház
Jegyek kaphatók az InterTicket országos hálózatában, a www.jegy.hu oldalon.