2023. 05. 03., szerda, 15:50
Az érdeklődőknek jövő pénteken már 10 órától érdemes lesz kilátogatni a színházhoz, ahol a rajt előtt találkozhatnak a versenyzőkkel, kicsit bepillanthatnak a kulisszák mögé. A verseny május 10-én indul Szentgotthárdról, a Kaposvár-Pécs szakaszra két nappal később kerül sor.
A tavalyi Giro után nagy öröm és megtiszteltetés, hogy ismét a sportág krémjét láthatja vendégül Kaposvár, amely az elmúlt években felkerült az európai kerékpáros térképre – mondta el a május 12-ei rajt helyszínén, a Csiky Gergely Színház előtt tartott sajtótájékoztatón Dér Tamás.
Az alpolgármester szerint a városvezetésnek kifejezett célja – az Egészséges Kaposvár 2030 programhoz is kapcsolódva – ösztönözni a kaposváriakat arra, hogy minél többen biciklizzenek, ehhez pedig kiváló lehetőséget, jó példát kínálnak az ilyen világesemények, ezek után ugyanis mindig sokkal többen kezdenek el mozogni. Dér Tamás hangsúlyozta, hogy a városnak saját csapata is van az Eolo-Kométa révén, és megköszönte a vállalatnak, amiért támogatja a versenyeket, a sportágat.
A Tour de Hongrie főszervezője méltatta Kaposvár és az egészséges, sportos életmód kapcsolatát, szerinte itt minden adott hozzá, hogy sokan mozogjanak, ő is szeret a környéken biciklizni, kirándulni.
Eisenkrammer Károly a versennyel kapcsolatban elmondta, számos világsztár vesz majd részt rajta (különös tekintettel a legjobb sprinterekre), az elmúlt évek profi szervezőmunkájának meglett a gyümölcse.
A főszervező kiemelte, a Tour de Hongrie egy biztos pont lett a kerékpársportban, ahol jók az utak, a szállások kiválóak, a szurkolók szeretik a sportágat, szívesen kilátogatnak az eseményre. Az alpolgármesterhez hasonlóan ő is szót ejtett az Eolo-Kométa csapatáról, és arra biztatta a kaposváriakat, menjenek ki a versenyre, szurkoljanak a "házi csapatuknak".
Az ötnapos versenyen 22 – 18 profi, illetve 4 alacsonyabb kategóriás – csapat vesz részt.