2023. 04. 28., péntek, 12:00
Idén dr. Szijártó István egyetemi docens, az irodalomtudományok kandidátusa kapta az elismerést a Takáts Gyula Könyvtárban tartott csütörtöki rendezvényen.
A Kaposvári Polgári Casino 1998 óta adja át a díjat olyan személyeknek, akik a polgári értékek érvényesülését elősegítve példát mutatnak munkájukkal, életművükkel, öregbítik Kaposvár és Somogy vármegye jó hírét. Az elismerést a Casino Választmánya – a tagok javaslatait figyelembe véve – évente egy személynek (néhány esetben házaspárnak) ítéli oda konszenzusos módon.
Dr. Szijártó István 1942-ben született Kaposváron. Gimnáziumi tanulmányait a Táncsicsban végezte, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett magyar-történelem szakos tanári diplomát.
Az egyetemi évek után visszatért Kaposvárra, és a Táncsics Gimnáziumban tanított 12 évig. Később a Kaposvári Tanítóképző Főiskolán kortárs magyar és világirodalmat tanított, majd az ELTE XX.századi irodalom tanszék docense, az Eötvös Collegium igazgatója lett.1991-ben megalapította a Balaton Akadémiát. Számos kötet és publikáció szerzője, szerkesztője.
Pályafutása során többek között Magyar Örökség-díjjal és a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki, 2009-től Kaposvár díszpolgára.