2023. 04. 14., péntek, 12:00
A Kaposváron élő Kovács Richárd rendőr főhadnagy nyerte el az Aranypánt díjat, melyet minden éveben annak a hétköznapi roma hősnek ítélnek oda, aki foglalkozása révén elismerést vív ki és példamutatóan éli mindennapjait. A Dombóvári Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti alosztályán dolgozó rendőrt a díjról és az ahhoz vezető útról kérdeztük.
Nem volt egyszerű gyermekkorod…
Valóban nem volt olyan egyszerű, mint az átlagos gyerekek élete. A nagymamám mellett nevelkedtem 6-7 éves koromig Nagybajomban, roppant egyszerű körülmények között. Majd azt követően Kaposváron tanultam egy szakközép iskolában, ahol sok mindent láttam, tapasztaltam, sok inger ért. Közben elkezdtem sportolni is, a testépítést választottam. Mikor az edzéssel már komolyabban foglalkoztam, ellátogattam a Miss és Mr. Zsaru testépítő versenyre, ott döntöttem el, hogy rendőr szeretnék lenni.
Nem volt könnyű dolgom, ugyanis édesapám büntetett előéletű volt. Az akkori normák és szabályok nem tették lehetővé, hogy simán beadjam a jelentkezésemet. A rendőri munka egy fedhetetlen személyt és olyan családi hátteret kell, hogy takarjon, ami megfelel az előírásoknak. Sokszor adtam be fellebbezést és kérelmeket, hogy csatlakozhassak a kötelékhez, majd az Országos Rendőrfőkapitányságon kötöttem ki, ott meg tudtam győzni az illetékeseket, hogy komolyan gondolom. Az ő segítségükkel, egy befogadó nyilatkozatnak köszönhetően sikerült végül a helyi szervhez csatlakoznom. Sok helyen elmondom, hogy bár mindenki életében meghatározó, hogy mi történt a múltjában, de sokkal fontosabb a jelen és a jövő.
Melyik volt az a pont, amikor úgy döntöttél, hogy ki akarsz törni abból a környezetből, amibe beleszülettél?
Azért is említettem meg az iskolát és a nagymamámmal töltött éveket, mert ezek nagyon fontos szociológiai és pedagógiai velejárói voltak az életemnek. A környezetünk sok mindent meghatároz. A középiskola még nagyon nyitott közeg egy fiatalnak. Én ott láttam meg, hogy milyen a világ. Láttam a „márkásabb” életet, láttam a közösséget, a kohéziót, az értelmiségibb társaságot. Roma fiatalként vagy beágyazódsz, vagy kidob a rendszer és abbahagyod. Nekem szerencsém volt, mert jó volt a közeg, amit nem akartam elhagyni, én is szerettem volna felzárkózni és velük együtt haladni. Először érettségit szerezni, majd tovább tanulni. Háromszor is újra érettségiztem, hogy meglegyenek a pontjaim, így bekerülhettem a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre, ahol szintén nagyon jó volt a tanári közeg, büszkén mondhatom, hogy az egykori tanáraim közül néhányan már a barátaim is lettek. Az NKE után váltottam, jelenleg a Dombóvári Rendőrkapitányság kötelékében teljesítek szolgálatot. Most is tanulok, hamarosan államvizsgázok a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán, az Állam- és Jogtudományi Karon pedig majd ősszel szeretném megszerezni a diplomát.
2006-ban megnyerted a Mr. Zsaru címet, 2011-ben ezüstérmet szereztél New Yorkban a World Police & Fire Games versenyen, majd Washingtonból már két aranyéremmel tértél haza. De nem álltál meg ezek után sem. A testépítés és a rendőri pálya mellett van még valami, ami érdekel és ami foglalkoztat?
Az identitástudat hosszú évek óta foglalkoztat, rengeteget vívódtam azon, hogy ki is vagyok, hova tartozom? A Közszolgálati Egyetem egyik tanára javasolta, hogy ássam bele magam a származásomba, így kutatni kezdtem azzal kapcsolatban, hogy hogyan tudom a romaságomat hátrányból, előnnyé kovácsolni. Azóta látom a származásomat értéknek, ettől vagyok több. Mert az ország társadalma nem egy homogén rendszer. Ezért is szeretnék még többet foglalkozni a hátrányos helyzetű gyerekekkel, olyan kapukat megnyitni előttük, amiket nem tudnának egyedül. Mert hiszem, hogy ha segítünk belépni nekik ezeken a kapukon, onnan a helyes úton tudnak majd tovább haladni. Ehhez kell a preventív munka, kell a közösség, kell a sport, a jó példák és minták.
