Kiállításra várja az érdeklődőket a MATE Rippl-Rónai Művészeti Intézet

2023. 04. 13., csütörtök, 13:08

A kiállítás válogatás a MATE Rippl-Rónai Művészeti Intézet Fotográfia Szak 2022/23-as tanév első szemeszterének munkáiból.

A kiállítás pillanatfelvétel, egy hosszmetszet a legutóbbi szemeszter hallgatói munkáiból. A térben tíz hallgató válogatott alkotásait tekinthetik meg, így: Aczél Márk, Balázs Gáspár, Bertóthy András, Deák Róza, Hársy Dorottya, Józsa Boglárka Margaréta, Képíró Inez, Kiss Imre, Kiss Richárd, Kondritz Ákos Levente, Kovács Edmond, Kocsis Máté, László Fanni, Molnár Balázs, Molnár Bence és Nagy Réka. 

A képzés összes szintjéről, az alapképzéstől a mesterképzésig, a kiállított anyagok mind témáikban, mind megközelítésben, sőt, magával a médiummal való viszonyukat illetően is szerteágazóak: láthatunk emberi és állati mozgástanulmányokat, a kamera nélküli fényképezés mediális lehetőségeit kutató experimentális munkákat, vagy kimerevített, elsuhanó tájakat: de közös bennük ugyanakkor az, hogy egyazon szellemi közösségben; térben és időben egymás mellett jöttek létre — illetve, hogy néhány hétig a Rippl Galéria tereiben egymással párbeszédre kelnek.

A kiállítást megnyitja: Károly Sándor Áron DLA április 18-án, kedden 18 órakor.

Az alkotások május 9-ig tekinthetők meg.

Ezeket olvasta már?