Emlékzászlót kapott a Noszlopy

2023. 04. 12., szerda, 12:01

Az iskolák közül a Közgaz kapta meg elsőként a történelmi emléket.

Jubileumi emlékzászlót ajándékozott a Noszlopy Gáspár Közgazdasági Technikumnak Szita Károly polgármester. Kaposvár 150 éve rendezett tanácsú város, ebből az alkalomból 2023-ban a városvezető számos intézmény és szervezet részére ad át zászlót a történelmi évforduló alkalmából. Az iskolák közül elsőként a közgazdasági technikumba látogatott el a polgármester szerda délelőtt.

Szita Károly az intézmény udvarán összegyűlt diákoknak felidézte a vármegyeszékhely történelmét az 1700-as évektől egészen az 1900-as évek elejéig. Szólt az iskoláról is, aminek elődjét 1911-ben alapították, pont abban az évben, amikor épült többek között a Csiky Gergely Színház és a Turul Szálló.

A felsőkereskedelmi iskola 1935-ben az egyre több hallgató miatt az Irányi Dániel utcába költözött, 1961-ben felvette Noszlopy Gáspár nevét, 1971-ben pedig elfoglalták jelenlegi helyüket. A suli 1991-ben a délszláv háború idején befogadta a háború sújtotta eszéki területről érkező diákokat, s biztosította számukra a tanulás lehetőségét.

A város címerével és a "150 éve város Kaposvár" felirattal hímzett zászlót Keczeli László igazgató, Csiba Ágota kancellár és az iskola két diákja vette át a polgármestertől.

 

Ezeket olvasta már?