2023. 03. 21., kedd, 17:59
A napkoban indult újra a mobil ügyfélszolgálat. A kormányablakbuszban a helyiek egyebek mellett akár személyi igazolványt, lakcímkártyát, útlevelet, jogosítványt csináltathatnak.
Négy településre látogat még el a héten a kormányablakbusz. A Somogy Vármegyi Kormányhivatal közlése szerint szerdán Somogybabodra, Gamásra és Látrányba gurul be a jármű, pénteken pedig a karádiak tudják majd elintézni ügyeiket.
A kormányhivatal a napokban jelentette be, hogy újra nyit a korábban az energiaválság miatt ideiglenesen bezárt kormányablakok többsége, illetve hogy ezzel párhuzamosan újraindul a megyében a kormányabka-busz.
A mobili ügyfélszolgálat rendszeresen ellátogat olyan településekre, ahol nem működik állandó jelleggel kormányablak. A helyiek egyebek mellett akár személyi igazolványt, lakcímkártyát, útlevelet, jogosítványt csináltathatnak a kormányablakbuszokon, illetve az ügyfélkapus regisztrációban is segítenek nekik.