2023. 03. 18., szombat, 16:38
A balatoni hajózási szezon kezdete hagyományosan nagyszombat, ami idén április 8-ára esik.
A BAHART (Balatoni hajózási Zrt.) első menetrendi hajója ilyenkor fut ki a siófoki kikötőből, amelyet Balatonfüreden a térség számos közszereplője, valamint több száz fős tömeg várja és köszönti – idézte a társaság közleményét a hirbalaton.hu.
Azt írták, az első hajó a Szent Miklós lesz, amely 9 órakor indul Siófokról Balatonfüredre. A hajón a BAHART vezérigazgatója tart tájékoztatót. Balatonfüreden 10 órakor kezdődik a város első hajót fogadó ünnepi műsora a kikötőben, majd a zent Miklós ingyenes sétakört tesz az érdeklődőkkel.
Nagyszombatot követően – a korábbi évek gyakorlata szerint – tavasszal még csak hétvégeken, ünnepeken és a fő útvonalakon (Fonyód-Badacsony, valamint Siófok-Tihany-Balatonfüred között) közlekednek majd a mentrendi hajók.