Így emlékeznek a somogyi tűzoltók a 10 évvel ezelőtti márciusi havazásra

2023. 03. 15., szerda, 09:04

Ahogy arról korábban a Kaposvár Most is megemlékezett: 2013. március 14-én egy mediterrán ciklon vonult el hazánktól délkeletre. A légörvény kiadós csapadékkal érkezett, melyet nyugat felől fokozatosan havazás váltott fel. A viharossá fokozódó északi, északnyugati szelet a Dunántúlon orkán erejű széllökések kísérték, valóságos hóvihar alakult ki, míg a keleti országrészben eleinte ónos eső is előfordult.

Fonyódon 117 km/órás szelet is mértek, csak úgy süvített a szél, mely a Dunántúlon szinte pillanatok alatt óriási hóbuckákat emelt, a jegessé váló utakon sorra akadtak el vagy csúsztak árokba a gépjárművek, több helyen is piros riasztás volt érvényben a várható hófúvások miatt.

A közlekedés szinte megszűnt, a buszok, vonatok nem jártak. Még aznap késő este megnyitották a Sportcsarnokot, ahol a Kaposváron rekedt utasokat szállásolták el. Csaknem 80 főt láttak el meleg teával és takaróval az ott dolgozók és segítőik. A civil összefogás példaértékű volt. Mi is visszaemlékeztünk a havazásra, az erről szóló cikkünket ide kattintva olvashatják el.

A somogyi tűzoltók is felidézték a nagy márciusi havazást. BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Facebook-oldalán azt írták: "10 éve történt, hogy hóátfúvások és hótorlaszok miatt elakadt az utakon a fél ország. Ott voltunk.."

A beszámolójuk szerint Szabadi Zoltán tűzoltó főtörzsőrmester, a siófoki hivatásos tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója először az M7-es autópályán szembesült a katasztrófafilmbe illő látvánnyal. A gépjárműfecskendőből kiszállva a szél kitépte a jármű ajtaját Zoltán kezéből, amit utána alig lehetett visszazárni. A Nagykanizsa felé tartó oldalon teljesen megbénult a forgalom a sztrádán, minden sávban elakadt autók, egymásnak csúszott kamionok sorakoztak. Az utasokat autóbuszokhoz kísérték, melyek melegedőhelyekre szállították őket.

Horváth Zoltán tűzoltó törzszászlósnak sem volt még dolga ennyi elakadt járművel egy szolgálati napon. A barcsi megbízott szolgálatparancsnok a dél-somogyi települések között mentette bajtársaival az árokba csúszott személyautókat és kamionokat. A csörlők egész éjjel dolgoztak, hogy az autósok hazajussanak.

Dömötör János tűzoltó főtörzsőrmester 1993-ban szerelt fel, de soha nem volt még hasonló szolgálati napja. A nagyatádi térség is teljesen behavazott. János a Lábod felé tartó útszakaszon dolgozott társaival, ahol több személyautót, kisbuszt és kamiont ástak ki a hóból.
 
Árbogás József tűzoltó zászlós (és a képen látható autó is) bevetésen volt a nagy havazáskor. A kaposvári hivatásos tűzoltó-parancsnokság szerparancsnokának egy négy kilométeres sétával kezdődött az aznapi bevetéssorozata, ugyanis az osztopáni vasútállomástól két kilométerre fa dőlt a vasúti sínekre, amely fennakadást okozott. A legemlékezetesebb helyszíne azonban Igal és Ráksi között volt, ahol hat kilométeres kocsisor torlódott fel. Kamionok, mozgássérülteket szállító busz és százas nagyságrendű személyautó mentése írható az aznapi műszaki mentések listájára
 
Beck Tamás tűzoltó százados szabadságon lett volna a hóvihar napján, koncertre volt jegye, de amikor nyilvánvalóvá vált számára, hogy ebből nem lesz semmi, szolgálatra jelentkezett. A marcali szolgálatparancsnok akkor már tizenhét éve viselte a tűzoltó egyenruhát, de soha nem látta még ilyen kilátástalannak a helyzetet. A gépek hiába dolgoztak órákon át a járművek kiszabadításán, a szél újra és újra visszafújta a havat az útra Nemesvidnél is. Tamás már azon gondolkodott, hogy kézben, egyesével fogja bevinni az autókban ülő gyerekeket és szüleiket, valamint a kutyával várakozó autósokat a közeli melegedőhelyre. De a szél iszonyatos erővel süvített, borzasztó hideg volt és az emberek lenge öltözékben ültek az autókban, buszokon. Végül egy helyi vállalkozó a traktorjával – a szántóföldön keresztül – szállított el mindenkit a faluba.
 

Ezeket olvasta már?