2023. 03. 01., szerda, 18:51
A Kaposvár-Somogy Megyei Tehetségsegítő Tanács Egyesület szervezésében megrendezésre kerülő TEHETSÉGGÁLA Vers, próza kategóriájának előválogatójára február 22-én került sor a MATE Kaposvári Campus Könyvtárában, a Neveléstudományi Intézet koordinálásával.
A rendezvényre 10 intézmény nevezte be 19 diákját. A repertoárban találkozhattunk különböző művekkel Pilinszkytől Petőfiig, József Attilától Juhász Gyuláig, sőt, a zsűri nagy örömére, több saját költeménnyel is.
Első helyezést ért el Völgyi Krisztina, a Táncsics Mihály Gimnáziumból, Petőfi Sándor Hazámban című versével. Második lett Szabó Dániel Gyula a Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnáziumból, Petőfi Sándor Egy estém otthon című művével. A harmadik helyezést Illés Márton érte el a Klebelsberg Középiskolai Kollégiumból, József Attila Kései sirató című versével.
Különdíjat kapott Gaál Dávid a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnáziumból, Pilinszky János Ne félj című művével, valamint Szabó Szirka, a Zichy Mihály Iparművészeti Szakgimnázium diákja saját alkotásával, melynek a Már nem kullant a kullancs címet adta.
Nagyon szívmelengető volt a Bárczi Gusztáv Óvoda Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola, Kollégium Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény két diákjának előadása is, akiket külön dicséretben részesítette a zsűri és szintén javasolta a Gálán való részvételüket.
A zsűriben a Neveléstudományi Intézet oktatói mellett Német Mónika színésznő, valamint két színművész hallgató is részt vett, akik az esemény után szakmai tanácsokkal látták el a hozzájuk forduló diákokat a további sikeres szereplés érdekében.