Látványképeken mutatjuk be az új kaposvári bölcsődét

2023. 02. 10., péntek, 07:05

Múlt heti cikkünkből kiderült, hogy megkezdődött az új kaposvári bölcsi építése az Irányi Dániel utcai tömbbelsőben. A terület jelenleg – érthető módon – nem a legszebb arcát mutatja, a munkások néhány napja még a sávalapozáson dolgoztak. Most megmutatjuk, hogy az alapra milyen épületet álmodott meg a tervezői gárda.

A színes képeket, amelyeket a polgármesteri hivatal főépítészeti irodájától kaptunk meg, a tervezői feladatokat ellátó H-BON Mérnöki Iroda Kft. készítette. 

A látványképek révén több irányból tekinthetünk rá a 4 csoportos bölcsőde épületére és a környező létesítményekre. 

Az akadálymentes bejáratot éppúgy láthatjuk, miként az energiahatékony fűtést és világítást biztosító napelemes és hőszivattyús rendszert. A tervek ugyan a környező épületek nélkül, feltűnően nyitott környezetben mutatják be a bölcsődét, ugyanakkor abban reális képeket nyújtanak, hogy a belvárosi viszonylatban különösen tágas területen lehetőség lesz az igényes parkosításra.

A 603 millió forintból létrejövő intézményt természetesen a kicsik biztonságát szolgáló kerítés veszi majd körbe, azon belül pedig korszerű játszóudvart, babakocsi-tárolót, kerékpártámaszokat és kerékpártárolókat is kialakítanak. A teljes területet riasztórendszerrel látják majd el. A kerítésen kívül akadálymentes parkoló épül az autóval érkező szülők számára.

A kiviteli tervdokumentáció szerint a belső terű helyiségeket gépi szellőtető rendszerrel látják el, a konyha kialakítása pedig konyhatechnológiai terv szerint készül majd. Az üvegezett belső ajtók biztonsági üvegezéssel készülnek. A játszóudvari játszóeszközök alá gyártói előírás szerinti ütéscsillapítást építenek.

A kivitelezést a kaposvári Pillér-Invest Kft. nyerte el, az építőipari cég várhatóan a következő év elejére készül el a jelenleg még az alapozásnál tartó munkálatokkal.

A beruházásnak ezúttal is célja, hogy önmagán túlmutatóan egy egész városrész, tömbbelső állapotát is kedvező irányba mozdítsa el.

Érdekes várostörténeti mérföldkövek az óvodától a bölcsődéig

Az új bölcsőde építésének van egy különleges aktualitása. Kaposvár idén ünnepli a rendezett tanácsú városi rang kivívásának 150. évfordulóját. A századikon azonban egy másik gyermekintézmény megnyitásával ünnepelt a megyeszékhely: 1973 novemberében éppen ezen a helyen nyitotta meg a kapuit a gyermekek előtt a Centenáriumi Óvoda. A hirtelen felduzzasztott lakosságú Kaposváron új városrészek és lakótelepek nőttek ki a földből, és számos bölcsődére, óvodára és iskolára volt szükség ebben az időben.

Most ugyancsak abban bízik a városvezetés, hogy 2030-ig sikerül elérni azt a célt, hogy lélekszámban is gyarapodjon Kaposvár. Szita Károly múlt heti sajtótájékoztatóján is hangsúlyozta: gyermek nélkül nincsen jövő, ezért az önkormányzatnak kiemelt célja, hogy hogy megteremtse a gyermekvállalás feltételeit, vagyis azt, hogy legyenek biztos munkahelyek megfelelő fizetéssel, legyenek biztonságos otthonok, s legyen meg minden a városban, amit a szülők gyermekeiknek biztosítani szeretnének.  

Az „Új bölcsődei férőhelyek kialakítása Kaposváron” (TOP-6.2.1-19-KA1-2019-00002) elnevezésű projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. 

Ezeket olvasta már?