2022. 12. 17., szombat, 08:37
Az Ökovár-Kaposvári Környezetvédelmi Egyesület az idei évben is adománygyűjtő programot szervezett Kaposváron, rászoruló, hátrányos helyzetben lévő gyermekes családok számára. Az ünnepi ajándékozási programukban a Kométa is részt vett.
Pressingné Bánkuti Ágnes az egyesület elnöke tájékoztatójában elmondta: a 2022. évi adományozás célja a lakosság, családok támogatása, az összefogás hangsúlyozása, különösképpen az ünnepek közeledtével. Kiemelte, egyesületük figyelemmel kíséri a kaposvári cégek környezetvédelemmel kapcsolatos tevékenységét. Akik e területen kiemelkedő sikert értek el, azokra szeretnék a figyelmet felhívni, s bevonni az ünnepi ajándékozási programukba.
Idén a választásuk a Kométa Zrt-re esett, mivel ebben az évben a cég lett az Európában első, a világban a második sertésfeldolgozó vállalat, aki az úgynevezett zöld minősítési díjat megkapta tevékenységéhez kapcsolódóan.
Az egyesült az elmúlt évek decemberében a rászoruló családok és a Borostyánvirág Anyaotthon lakóinak ünnepét tették szebbé az egyesületi tagok önkéntes felajánlásával.
idén tíz rászoruló, hátrányos helyzetű családnak segített az egyesület. Az ajándékokat péntek délután adták át a családoknak, mindenkit személyesen kerestek fel otthonukban.
Annak érdekében, hogy a legmegfelelőbb helyre jussanak ajándékcsomagjaik, szakmai segítséget kértek a kaposvári SzociNet Szociális Gondozási Központtól.