Idegen nyelvi készségek fejlesztése valósult meg a Kaposvári Szakképzési Centrumnál

2022. 12. 07., szerda, 14:34

A Kaposvári Szakképzési Centrum a Széchenyi 2020 program keretében a szervezet hét iskoláját érintő projektet valósított meg a nyelvoktatás színvonalának fejlesztése érdekében.

A projektbe 954 fő tanuló került bevonásra, akik közül 930 fő sikeresen teljesítette a nyelvi képzést. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg, melynek keretében a szervezet 149,96 millió forint vissza nem térítendő támogatással gazdálkodott.

A projekt célja a Kaposvári Szakképzési Centrum nyelvoktatásának fejlesztése volt olyan módon, hogy az elsajátított nyelvi ismeretek a diákok számára biztos alapként szolgálhassanak a tanulmányaik folytatásához, illetve későbbi munkavégzésükhöz.

A képzésekbe – a nappali oktatásban tanuló diákokon túl – bevonásra kerültek a felnőttoktatás résztvevői is, akik a felhívás elsődleges, közvetlen célcsoportját jelentik. Összesen 97 olyan személy vett részt a képzéseken, aki már rendelkezett középfokú végzettséggel.  

A projekt keretében három nyelven (angol, német, francia) és négy különböző szinten (A1, A2, B1, B2) valósultak meg képzések. Minden képzés 120 órás volt, kivéve a B1 szintről B2 szintre eljuttató általános angol nyelvi képzések, melyek 240 órából álltak. A képzések 9-14 fős csoportokban kerültek lebonyolításra, összesen 93 csoport létrejöttével. A megvalósítás során kiemelten kezelte a Kaposvári Szakképzési Centrum, hogy a tanfolyam végére egy nyelvi szintet minden esetben emelkedjen a tanulók tudása. A képzések hasznosságát jól mutatja, hogy közvetlenül azok befejeztével közel 90 tanuló tett sikeres középfokú nyelvvizsgát, vagy azzal egyenértékű emelt szintű érettségi vizsgát.

A képzések engedélyezett nyelvi programok alapján kerültek megtartásra. Az oktatás feltételeinek javítása érdekében nyelvi tankönyv és eszközbeszerzés is megvalósult. A projekt szeptember 30-án fejeződött be.

Ezeket olvasta már?