2022. 12. 06., kedd, 08:06
A Látni és Látszani programban ingyenes látásvizsgálaton vehettek részt az autósok, valamint a járműveiket is átnézethették, szintén térítésmentesen. Emellett a gyalogosok figyelmét is felhívták a rendőrök arra, hogy mit tehetnek azért, hogy elkerüljék a baleseteket a szürke időben, illetve a korai sötétedéskor.
Lezárult a Látni és Látszani kampány. Az elmúlt másfél hónapban számos akciót, figyelemfelhívó programot szerveztek Somogyban a megyei rendőr-főkapitányság szakemberei.
Vácz Edit, a kapitányság Közlekedési Osztályának vezető-helyettese elmondta: a kampány keretében kilenc alkalommal ellenőrizték az autósokat, kifejezetten a láthatóságra fókuszálva, emellett egy-egy alkalommal a kaposvári Nagypiacon és a pályaudvarok környékén tájékoztatták a gyalogosokat, a Vásártéri úton pedig a sofőröket. Mindegyik alkalommal kisebb-nagyobb ajándékokkal készültek az egyenruhások.
A tél beköszöntével ugyanis egyre korábban sötétedik, a szürke időben pedig különösen nehéz észrevenni a gyalogosokat – akik ilyenkor ráadásul jellemzően sötét ruhában járnak.
Kifejezetten fontos most, hogy a fényszórók jó állapotban legyenek, de a téli gumi is elengedhetetlen már.
Bár a kampány lezárult, a továbbiakban is nagy hangsúlyt fektet a rendőrség a láthatóságra. A Látni és Látszani programhoz egy kaposvári optika és három autószerelő műhely is csatlakozott, előbbiben ingyenes látásvizsgálatra, utóbbiakban ingyenes autóátvizsgálásra várták az érdeklődőket.