2022. 11. 18., péntek, 07:35
A zongoraművészről egy nagyszabású hangversennyel emlékeztek meg.
Kardos Kálmán csaknem negyven évig volt a Kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola zongoratanára, korrepetítora. Oktató-nevelő munkája mellett mint szólista, kamaramuzsikus és zongorakísérő színesítette a városi rendezvényeket. Odaadó lelkesedéssel kísérte a városi kórusokat és a zeneiskolai tanulókat egyaránt.
Kardos Kálmán 2022 augusztus végén hunyt el. Nagy Tamás, a zeneiskola igazgatója úgy fogalmazott: Kálmán barátunk, pályatársunk, mentorunk Kaposvár zenei életének egyik legnagyobb ikonja volt.
- Az a stílusérzék, zenei intelligencia, ami az egész létét körbefogta, az nagyon nagy példa volt számunkra - mondta az igazgató.
A zongoraművészről teremavatóval és egy nagyszabású hangversennyel emlékeztek meg csütörtökön este. A földszint 5-ös számú termét ezentúl Kardos Kálmán teremnek hívják.
A koncertre olyan tanítványokat, kórusokat hívtak meg, akikkel Kardos Kálmán munkássága során kapcsolatban volt, így szinte az ország minden pontjáról érkeztek fellépők.
Kerekesné Pytel Anna évtizedekig dolgozott együtt a művésszel. Kardos Kálmán számtalanszor kísérte a Éneklő Ifjúság találkozók kórusait, de a református énekkart és a zenekedvelők kórusát is rendszeresen segítette.
- Ő volt az a személy, aki soha nem mondott nemet és mindig segítőkész volt. Nagyon hiányzik az ő szeretetteljes egyénisége. A Vikár kórusnak az évtizedeit mindenképpen ő emelte fel színvonalával, mert minden karnagy érezte, hogy a Kálmira lehet számítani, a Kálmi szaktudása, szerénysége, alázata a zenével szemben pótolhatatlan - mesélte könnyes szemmel Kerekesné Pytel Anna.
Deák Rita Panna gyermekként a zongoraművésztől kapta élete első hangszerét. Kardos Kálmán rengeteg időt töltött azzal, hogy megtalálja a megfelelő zongorát testvére unokájának.
- Akkor még nem tudtam értékelni, de most belegondolva, hatalmas dolog, amit tett - emlékezett vissza Deák Rita, aki mindig számíthatott a zongoratanárra, legyen szó zeneelméletről, szolfézsról vagy egy periódus megformálásáról.
- Azt az alázot és tiszteletet, amit a zene iránt tanúsított, azt nem lehet szavakba önteni. Igyekezni fogok az ő nyomdokaiba lépni és olyan őszintén átadni a tudást, ahogy ő tette - mondta a jelenleg Székesfehérváron tanító zongoratanár.
