2022. 10. 22., szombat, 17:35
E heti beszélgetőpartnerünk Benedek Dániel, a Csiky Gergely Színház Junior Prima-díjas művésze.
Kár lett volna, ha lecsúszik róla. Éppen, hogy belefért a kiírásba. Benedek Dániel idén töltötte be a 30. évét, így még éppen jelölhették a Junior Prima-díjra, melyet aztán meg is nyert színház- és filmművészet kategóriában.
Fontosak az elismerések, a visszajelzések?
Igen, persze! A mi szakmánk nagyon furcsa. Nem látjuk magunkat kívülről, hogy milyen az, amikor a hangunkkal, az arcunkkal, a testünkkel játszunk. Ezért nagyon erősen kell hagyatkoznunk a visszajelzésekre. A fiatalkori díjak pedig azért fontosak, mert irányt mutatnak, hogy jó úton járunk.
A Kaposvári Egyetemen végzett, de budapesti lévén visszamehetett volna a fővárosba is. Mi tartotta Kaposváron?
Egyrészt nagyon megszerettem a társulatot, nehéz lett volna elszakadni tőle. Másrészt vonzott az a sokféleség, amely a vidéki színházak jellemzője. Itt mindenféle műfajban meg tudjuk magunkat mutatni, míg Budapesten minden színháznak megvan a maga arculata és a saját nézői rétege. Kaposváron egy egész megyét kell kiszolgálnunk sokféle előadással, ami nagyon jó dolog. Egyik nap mesehős lehetek, míg másnap zenés vígjátékot csinálunk, a stúdióban pedig valami új színházi nyelvvel kísérletezünk.
Mióta Kaposváron van, minden évadban ön a második legtöbbet játszó színész. Szereti, ha sokat foglalkoztatják?
Nagyon örülök, hogy ilyen sokat játszhatok. Sok könnyedebb, zenés darabban szerepeltem már, ami óriási tanulópénz, sokat lehet benne fejlődni, de egy idő után úgy éreztem, másban is szívesen megmutatnám magam. Ezért vártam nagyon a Karamazov testvéreket, ahol egészen új oldalamat ismerhették meg a nézők.
Ezek az évek nem kedveznek a művészetnek, a covid után itt az orosz-ukrán háború, az elszabadult rezsiárak miatt átszervezik az évadot. Hogyan éli meg egy művész az ilyen válsághelyzeteket?
Nagyon nehezen. Arra senki nem készíti fel az embert, hogy miként kell világválságok idején művésznek lenni. Muszáj azonban alkalmazkodni hozzá. A covid idején a bezárkózásból is próbáltam jól kijönni. Többet foglalkoztam magammal, elkezdtem egy új hangszeren tanulni, rendhagyó irodalomóra-videókat készítettem. Igyekeztem összegyűjteni annyi derűt, hogy abból át tudjak adni és segíteni másoknak ezekben a nehéz időkben.
Az irodalomóráknak – melyek teljesen újszerűek voltak – óriási sikerük volt. Szeret kísérletezni?
Nagyon. S ez néha probléma is. Szeretek új dolgokat kipróbálni, de sok mindenben megrekedek egy szinten. Nemrég számoltam meg, hogy hétféle hangszeren játszottam már eddig, de valójában egyiket sem tudom jól megszólaltani.
Hogy alakul az idei évad, miben láthatja a közönség?
Ami biztos, hogy a Bánk bánban fogok próbálni, az évad végén pedig az Oscar című előadásban, de több korábbi darab is műsoron marad, amiben játszom. A Madagaszkár, a Csárdáskirálynő és az egyik nagy kedvencem, a Variációk egy rablásra, de játszom Budapesten a Karinthy Színházban is.
Mit jelent a színpad, a színház az életében?
Rengeteg örömöt. Én azt tanultam, hogy amit az ember nagy energiával és jókedvűen csinál, azt jó nézni. Nekem pedig az a feladatom, hogy megtaláljam azt, hogy miként érzem jól magam a színpadon, s ezt kisugározzam úgy, hogy a nézőket is elkapja ez az érzés, s így egy pozitív, szeretetteljes energiát tudjak átadni, akár egy drámában is.
