2022. 10. 13., csütörtök, 12:14
Reggel nyolctól délután kettőig lehet majd ügyeket intézni.
A munkanap-áthelyezés miatt ezen a héten szombaton nyitva tartanak a kormányablakok is – közölte a Somogy Megyei Kormányhivatal. Szombaton a pénteki munkarend szerint, vagyis reggel 8 és délután 2 óra között várják az ügyfeleket.
Azt is megjegyezték, hogy a Somogy Megyei Kormányhivatal többi főosztálya, így többek között a családtámogatási, foglalkoztatási, népegészségügyi, nyugdíjbiztosítási és a földhivatali ügyfélszolgálat is a pénteki rend szerint tart nyitva ezen a szombaton.
Most szombaton az október 31-i hétvégét dolgozzuk le, így az a hétfői nap pihenőnap lesz. Emiatt október 29-től november 1-ig négynapos hosszú hétvégében lehet részünk.