2022. 10. 12., szerda, 16:34
Öt és fél éven át vezette sikerrel a Kaposvári Mentőállomást, melyet januárban Pro Urbe díjjal ismert el a város. Dr. Borbély Gábor nemrégiben mégis átadta az irányítást kollégájának, Buni Rolandnak. A sokak által csak Macidoktorként ismert mentőorvossal az elmúlt időszak szép emlékeiről, kihívásairól, és a jövőbeli terveiről is beszélgettünk.
Rengetegen hívják Önt Macidoktornak, azt viszont kevesen tudják, honnan is ered ez a kedves becenév.
Igazából a gyermekmentőzés és az alkatom hozta magával, azóta pedig rám ragadt. Arra pontosan már nem is emlékszem, hogy ki találta ki.
Az elmúlt időszakban nagyon nehéz döntést kellett meghoznia, hiszen sok éven át vezette sikeresen a Kaposvári Mentőállomást, most mégis átadta a stafétabotot. Miért döntött így?
Leginkább az otthon melege és a kisfiam miatt. A koronavírus-járvány közben és az utána lévő időszakban sem tudtam sokat otthon lenni, a mentőállomás vezetése pedig rengeteg időt és energiát elvett. A kisfiam pedig egyre inkább igényli az apai jelenlétet, ezért inkább úgy döntöttem, átadom a helyem egy olyan kollégámnak, aki szívesen vinné tovább a munkát.
Mi volt a legnagyobb kihívás a mentőállomás vezetésében?
Kezdetben nagyon féltem, hiszen nagyon fiatalon kaptam meg azt a lehetőséget, és 70 embert kellett koordináljak. Voltak nálam idősebb kollégák, akik már 20-30 éve a szakmában voltak, és nem tudtam, mit fognak szólni. Végig jártam ugyan a ranglétrát, de mögöttem akkor is még csak 10 év tapasztalat volt. Szerencsére elfogadtak, és jó érzés volt, hogy szakmailag felnéztek rám, a tanácsaimat és a segítségemet kérték. Később aztán a papírmunka volt a legnagyobb kihívás, amit én mindig is utáltam. Persze, mindig megcsináltam, mert a munkámhoz tartozik, de ebben is mindig a segítségemre voltak a kollégáim, amiért nagyon hálás vagyok, hiszen sokfelé mentem, sok volt a dolgom, és e nélkül nem ment volna.
Öt és fél év, ennyi időt töltött a mentőállomás élén. Bizonyára nagyon sok dolgon keresztülment a kaposvári mentős csapat, Önnek mi a legkedvesebb emléke?
Rengeteg szép emléket őrzök, de a legjobbak talán azok, amikor a csapattal együtt átélhettük a sikereket. Ilyenek voltak a felújítások, az eszközbeszerzések, amelyeket a kaposvári alapítvánnyal közösen tudtunk véghez vinni. Két kollégámmal karöltve megszerveztük a Somogy Megyei Mentődolgozók Tudományos Kerekasztalát, amely program a mai napig megmaradt és nagyon sikeres. És a felsorolásból nem hiányozhat a társaság. Bár vezetőként sosem lehet olyan döntést hozni, ami mindenkinek kedvező lenne, de igyekeztem mindig szem előtt tartani a kollégáim érdekeit is. Nagy sikerként könyvelem el azt is, hogy a várossal ilyen jó kapcsolatot tudtunk kialakítani, hiszen ennek köszönhetően nagyon sok hasznos programon vehettünk részt. A legbüszkébb pedig arra vagyok, hogy az év elején a Kaposvári Mentőállomás megkapta a várostól a Pro Urbe-díjat.
Milyen érzéssel tölti el, hogy már csak mentőorvosként ül vissza a mentőautóba?
Jó érzés visszarázódni, mert most tényleg arra koncentrálhatok, amire mindig is készültem. Ezt tanultam, és mindig azt mondom, hogy az embernek a legjobb a kaptafánál maradni. Bár megkaptam azt a lehetőséget, hogy a mentőállomás vezetője lehettem sok szép éven át, de szeretek gyógyítani. Nekem ez az elsődleges, hogy segíthetek másokon és gyógyíthatok. A mi munkánk azért is szép, mert bár a betegségek ugyanazok, a körülmények és az élethelyzetek mindig változnak.
Most, hogy átadta a stafétabotot, nyilván több ideje jut saját magára is. Mi az, ami foglalkoztatja akkor, amikor épp nem életeket ment?
Egyelőre a családé minden szabadidőm, aztán ha tudok, akkor újra hódolok a hobbijaimnak. Régen sokat íjászkodtam, most szeretném újra elkezdeni. De mostanában például rendkívül vonzó lett számomra a víz. Egy hajós vizsgát már tavaly megcsináltam, most pedig a búvárkodásba kezdtem bele, ami nagyon tetszik, ebben szeretnék majd elmerülni. E két-három dolognak szeretnék hódolni, és várom, hogy Misi fiam kicsit nagyobb legyen, és együtt csinálhassuk mindezt.
