Őszköszöntő falunapot tartottak Töröcskén - fotók

2022. 10. 08., szombat, 15:40

Benépesült a közösségi ház környéke.

Légvár, játszóház és főzőverseny is várta a töröcskeieket szombaton. A közösségi ház körül nagy volt a nyüzsgés, színes programokkal készültek a szervezők. A hagyományos bográcsos főzőverseny mellett volt rönk- és sodrófahajítás, kötélhúzás, zenés előadás, délután pedig egy családi táncházba is bekapcsolódhattak a helyiek.

A gyerekeket ugrálóvár, arcfestés és kreatív játékok várták, kicsit arrébb a Kertvárosi Tündérek kézműves portékáit lehetett megtekinteni, az út túloldalán pedig mindenki ehetett a helyben készült színes palacsintákból.

A falunapra Szita Károly polgármester is kilátogatott, aki köszöntőjében elmondta: fontosak a közösségépítő események, hiszen összehozza a településrész lakóit. Kiemelte: nagyon örül, hogy sok fiatal is részt vesz a programokon, mert ezekben a nehéz időkben kiemelten fontosak az ilyen és ehhez hasonló rendezvények.

A városvezető most is adott át Közösség Szolgálatáért Emlékérmet. A díjat a Covid-járvány után alapították és a védekezésben résztvevő egészségügyi dolgozók kapták meg először. Második alkalommal a májusi jégkármentesítésben segítő önkénteseket tüntették ki, azóta pedig a város különböző részein időnként elismerik a helyi civil élet egy-egy kiemelkedő alakját.

A töröcskei falunapon Tóth Beatrix és Balogh Mihályné kaptak emlékérmet. Beatrix tizenkét éve végez közösségépítő munkát a részönkormányzat tagjaként, Marika néni pedig a helyi közösség egyik mozgatórugója, a kézműves szakkör oszlopos tagja és a játszótéri kemence szakértője, a langalló készítés mestere.

 

 

Ezeket olvasta már?