2022. 08. 20., szombat, 11:30
Ünnepélyes zászlófelvonással vette kezdetét az augusztus 20-i ünnep a somogyi megyeszékhelyen, majd Szita Károly, Kaposvár Megyei Jogú Város polgármestere tartott ünnepi beszédet.
Kaposvár polgármestere azzal kezdte, hogy ma sok felől hallja: a bajban nincs okunk ünnepelni, hiszen háború és válság sújtja a világot. "Azt is mondják, gyakran éppen a hivatásos rettegők, a mindenben a rosszat látók vagy akarók: az ünnepre fordított anyagiakat költsük inkább áramra és gázra" - fogalmazott.
Az eleink nemhogy hátat fordítottak volna őseiknek, s ezzel önmaguknak, hanem útmutatásért fordultak a történelmi múlt felé
- tette hozzá a polgármester.
A városvezető felidézte, hogy a tatárjárás, a mohácsi vész, a Trianon és a náci, majd a kommunista megszállás idején sem volt kisebb a baj, de a magyarok mindig összetartottak, egyesítették a nemzetet, felülkerekedtek és győzedelmeskedtek.
- Ma is azért vagyunk itt, hogy megerősítsük egymást! Hogy tudtára adjuk egymásnak: közös az öröm, de közös a bánat is, és mindenkor számíthatunk egymásra" - emelte ki, hozzátéve, hogy a megoldás önmagunk és egymás megtartása, és küzdeni mindazért, ami fontos számunkra.
Ne átalljuk kimondani, ha az európai közösség mostani vezetői tévednek! Ne átalljunk nemet mondani az elhibázott brüsszeli döntésekre, az olyan szankciós politikára, amely durvábban bünteti az európai, benne a magyar és kaposvári polgárokat, mint a büntetni szándékozott Oroszországot.
- hívta fel a figyelmet a városvezető, majd azzal zárta a beszédét, hogy:
Szent István ezer év távolából azt üzeni: az országot és a magyarokat meg kell védeni! Meg kell védeni a politikai és gazdasági támadásoktól éppúgy, mint a restségtől, az álszent, morális züllöttségtől és kiszolgáltatottságtól!
Az ünnepség végén megszentelték az új kenyeret is, a megemlékezők elhelyezték a koszorúikat a Kossuth téren, majd Varga László megyéspüspök megtartotta az ünnepi szentmisét a Nagyboldogasszony-székesegyházban.
Az ünnepi műsor idekattintva teljes egészében visszanézhető.