Kezdődik a meteor show: országszerte több mint 80 helyszínen várják az érdeklődőket

2022. 08. 05., péntek, 15:35

Az "Egy hét a csillagok alatt" programsorozat pénteken kezdődik és jövő hét vasárnapig tart majd.

Harmadik alkalommal rendezik meg az "Egy hét a csillagok alatt" című programsorozatot az augusztusi csillaghullás időszakában. A kezdeményezés célja, hogy minél többen ismerjék meg az éjszakai égbolt csodáit - közölték a szervezők. 

Mint írták: idén minden eddiginél több program várja az érdeklődőket az eseménysorozat 10 napja alatt, országszerte mintegy 180 programot hirdettek meg a csatlakozó amatőr és hivatásos csillagászok 85 helyszínen.

Az égbolt felfedezésére egyaránt lehetőség lesz a városok fényszennyeződésétől távol a természet éjjeli nyugalmában és egy-egy nyüzsgő település járdáján is.

A pécsi Zsolnay Negyed planetáriumi előadásai, a Zselici Tájvédelmi Körzet, illetve a Hortobágyi Nemzeti Park varázslatos éjjeli csillaghullás-tárlata, a káptalantóti meteoritsimogatás és a kiszombori kukoricalabirintus éppúgy a programok között szerepel, mint a Békés Megyei vagy Szentesi Városi Könyvtár bemutatói és a csillagképek zavartalan tanulmányozása a csokonyavisontai fás legelőn.

Az eseménysorozathoz a nagy csillagvizsgálók is csatlakoztak, így lesznek programok a Bükki Csillagdában, a Pannon Csillagdában és a Svábhegyi Csillagvizsgálóban is.

"A sokféle helyszín és program is arra mutat rá: a csillagok észlelése, az univerzum kutatása éppolyan színes és izgalmas lehet, mint maga az égbolt" - írták a szervezők.

Az eseménysorozathoz idén is csatlakozott a Cepheus Amatőrcsillagász Társaság, illetve a SkyGrót Csillagász Társaság, és a határon túl is lesznek programok a Csallóközi Észlelők Baráti Társaságának szervezésében.

A tájékoztató szerint augusztus első és második hetében különösen jó alkalom nyílik arra, hogy az égi jelenségeket megfigyeljük: nemcsak a Hold és az óriásbolygók, de a szemet gyönyörködtető mélyég-objektumok és a Perseidák hullócsillagzápora is színesítik majd az éjszakai égboltot.

A közlemény szerint a szervezők továbbra is várják mindazon egyesületek, csillagvizsgálók, baráti körök, amatőr- vagy kutató csillagászok jelentkezését, akik szívesen szerveznének csillagászati bemutatókat, legyen szó távcsöves észlelésről vagy a városi fényektől távoli közös hullócsillaglesről.    

Ezeket olvasta már?