Eredményesen zárult Kaposváron a Magyar Könyvtárosok Vándorgyűlése

2022. 07. 18., hétfő, 17:21

A hazai könyvtárosszakma legnagyobb rendezvényének, az immár 53. alkalommal megrendezett Vándorgyűlésnek volt házigazdája a MATE Kaposvári Campusa július 14–16. között.

A Vándorgyűlés megnyitóján Dér Tamás, Kaposvár alpolgármestere, Vörös Péter, a Kaposvári Campus főigazgatója, Kiss Gábor, a MATE Egyetemi Könyvtár és Levéltár igazgatója és Barátné Prof. Dr. Hajdu Ágnes, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete elnöke mellett Szóllás Péter, az EMMI főosztályvezetője is köszöntötte a szakma képviselőit. Az idei találkozó hívószavai a „fenntarthatóság, felelősség, szemléletformálás” voltak, s ahogy azt Prof. Dr. Gyuricza Csaba rektor a rendezvényre írt köszöntőjében írta: „olyan, mintha a MATE ars poeticájából idéznénk, hiszen ezek a célok számunkra is kulcsfontosságúak”. S ugyanezt erősítette meg Dér Tamás alpolgármester is, hangsúlyozva Kaposvár elkötelezettségét e témák iránt. 

A koronavírus miatt kényszerű szünet után – egyszer elmaradt, egyszer online rendezték meg a találkozót – láthatólag nagy örömmel köszöntötték egymást az ország minden részéből idesereglett könyvtárosok, s aktív szakmai eszmecserék alakultak ki szervezetten vagy épp spontán módon. A három nap során tizenkét szekcióban több mint ötven szakmai előadás hangzott el, de sikeresek voltak a kiegészítő programok is. A Csiky Gergely Színház művészeinek előadása, a Kaposvári Helyőrségi Zenekar koncertje, a Kossuth térre szervezett villámcsődület és a hagyományos „baráti találkozó” egyaránt jó hangulatban telt.

A Magyar Könyvtárosok Egyesületének negyvenegy év után Kaposvárra visszatérő Vándorgyűlése – legutóbb 1981-ben volt ilyen Somogyban – minden szempontból eredményesen zárult, a város, az Egyetem és a Campus jó házigazdának bizonyult.

Ezeket olvasta már?