Hamarosan kézhez kapják a szépkorúak az emelt nyugdíjat

2022. 06. 27., hétfő, 17:36

Az infláció miatt júliustól újabb 3,9 százalékkal növelik a nyugdíjakat – ezt januárig visszamenőleg kapják meg az arra jogosultak.

Az infláció növekedése miatt Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter még áprilisban jelentette be a következő nyugdíjemelést. Idén januárban öt százalékkal nőttek, júliustól pedig további 3,9 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, így ebben az évben kilenc százalékos lesz a növekedés.

Ráadásul az emelés januártól visszamenőleg érvényes, amit tovább gyarapít a februárban visszaadott 13. havi nyugdíj is, így júliusban hét havi különbözetet kapnak a nyugdíjasok. Átlagosan 70 ezer forintot. A 3,9 százalékos nyugdíjemeléssel az átlagjárandóság 167 ezer forintra emelkedik.

A kormány kiemelt feladatának tartja, hogy még a gazdasági válságban is gondoskodjon a nyugdíjak értékállóságáról. Ezúttal 184 milliárd forintot fordít nyugdíjemelésre – írta a hirado.hu.

A megemelt nyugdíj folyósítása a megszokott módon történik, vagyis aki bankszámlára kérte az utalást, annak július 12-én írják jóvá a pénzt, aki pedig postai úton kapja a nyugdíjat, annak a szokásos naptári napon viszi ki az összeget a postás.

Az emelés 2,6 millió nyugdíjast érint. A kormány ősszel újravizsgálja az inflációs helyzetet, ha szükséges, ennek mértékében tovább emeli a nyugdíjakat. Míg idén 3900 milliárd forintot fordítanak nyugdíjra és nyugdíjszerű ellátásra, ez az összeg 2023-ban már ezer milliárd forinttal több lesz.

Ezeket olvasta már?