2022. 06. 23., csütörtök, 12:24
Két év kihagyás után tér vissza a Falvak Ahol Lehetetlen Unatkozni (F.A.L.U.) összművészeti fesztivál, amit július 7. és 10. között rendeznek meg Szilvásszentmártonban.
A Kaposvár Most korábban már beszámolt a fellépőkről, szerdán a szervezők azonban sajtótájékoztatót tartottak a Kaposváron, a megyeházán, ahol elmondták: az idei események között a megszokottak szerint változatos koncertek, kiállítások, sportprogramok, népi és hagyományőrző foglalkozások, író-olvasó találkozók és színházi előadások is lesznek.
Lengyel Gábor, a település polgármestere kiemelte: a fesztivál fő helyszíne a Levendula nagyszínpad lesz, ahol olyan előadok adnak majd koncertet, mint a Bagossy Brothers Company, a Budapest Bár, a The Sharonz, Tóth Vera és a Budapest Orchesta, Geszti Péter és a Jazz+Az. A másik fő helyszín pedig a Pajtaszín-tér, ahol a Roxínház és a Balaton Teátrum szórakoztatja majd a közönséget színházi előadásaikkal és musicaljeikkel.
Újdonság lesz, hogy a fesztiválozók idén egy egyedi szabadulószobát is kipróbálhatnak a helyszínen, de e-bike túrákat is szerveznek majd.
A F.A.L.U. Fesztivál hazánk egyik legbarátságosabb fesztiválja, és az a célunk, hogy ez így is maradjon. A látogatók feltöltődve és pozitív élményekkel térhetnek haza a hétvége után
– tette hozzá Lengyel Gábor, aki arról is beszélt, hogy Szilvásszentmárton lakói is már nagyon várták, hogy két év kihagyás után újra megrendezhessék a fesztivált, amiben a szórakozás mellett ők a településük fejlődésének a lehetőségét is látják. A fesztiválnak köszönhetően a település népszerűsége nőtt, így a faluba az elmúlt évekbe több új lakó is érkezett.
A tájékoztatón jelen volt Biró Norbert, a Somogy megyei közgyűlés elnöke is, aki úgy fogalmazott, hogy a fesztivál, és ezzel Szilvásszentmárton is felkerült Magyarország kulturális térképére, egyre többen ismerik meg, ráadásul ezzel az eseménnyel azt is be tudják bizonyítani a szilvásszentmártoniak, hogy Kaposváron és a Balaton-parton kívül is van élet Somogy megyében.
Gelencsér Attila, a térség országgyűlési képviselője pedig arról szólt, hogy a település lakóinak és polgármesterének kitartó munkájának köszönhető az, hogy képesek a fesztivállal a faluba csábítani az embereket.