2022. 06. 11., szombat, 17:29
Várhatóan még 5 százalékkal emelkednek a jegyárak a menetrendi hajókon is.
Június elsejétől 200 forinttal nőtt a kompokon szállított gépkocsik és gépjárművek díja, a hajózási főszezontól kezdve pedig átlagosan 5 százalékkal emelkednek a jegyárak a menetrendi hajókon – közölte a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója.
Veigl Gábor azt is elmondta, hogy a 75 százalékban állami tulajdonban, 25 százalékban 21 tóparti önkormányzat kezében lévő, mintegy 11 milliárd forint alaptőkéjű Bahart a tavalyi évet közel 4 milliárd forintos forgalommal, és kiemelkedő adózás előtti eredménnyel zárta. Az eredményből több mint 2,5 millió forint ingatlanértékesítésekből származik. Az ezek nélkül vett eredmény, ami több mint 400 millió forint, messze meghaladta a korábbi évek átlagát a növekvő forgalomnak és a hatákonyságnövelő intézkedéseknek köszönhetően.
“Idén az árbevétel várhatóan meg fogja haladni a 4 milliárd forintot, hiszen a jelek szerint a három fő ágazatunk, a komp, a menetrendi hajózás, és a vitorláskikötő ágazat is erősebben teljesíthet, mint tavaly” – fogalmazott a cégvezető. Hozzátette, a társaság kiegészítő szolgáltatására, a vízépítési tevékenységre is folyamatos a megrendelés.
Örvendetesnek nevezte, hogy a korábbi, 6,6 milliárd forintos állami tőkeemelésnek is köszönhetően bővültek a társaság fejlesztési forrásai. Mintegy tízmilliárd forintot kívánnak fordítani négy új hajó vásárlására és kikötőfejlesztésekre.
Ebből két hajó tavaszi Balatonra szállítása a Sió-csatornán keresztül meghiúsult a tó alacsony vízállása miatt, a remények szerint ősszel majd lehetőség nyílik rá, és jövőre a két új komp és a két új katamarán is beáll a forgalomba – közölte Veigl Gábor a hirbalaton.hu-val. A tervek között szerepel a telephely megújítása is. Ezzel kapcsolatban a vezérigazgató annyit mondott, a cég központja Siófokon kell maradjon, de annak vizsgálata még folyamatban van, hogy a fejlesztések a régi telephelyen, vagy attól párszáz méterre történjenek.
A kikötőbővítésről szóló terveket jelenleg hátráltatják az egyre növekvő építőanyag-rak. Kikötőbővítésekre is szükség lenne, amiről a tervek elkészülnek, és a tulajdonosok várhatóan fél éven belül döntenek arról, hogy az egyre növekvő építőanyag árak mellett mi valósulhat meg belőlük.