2022. 05. 27., péntek, 13:40
Az intézmény fennállásának 30. évfordulójára ünnepi istentisztelettel emlékeztek csütörtök kora délután a Kaposvári Református templomban.
A Kaposvári Református Egyház Presbitériuma Bellai Zoltán vezetésével 1992-ben alapította meg Kaposváron a Lorránttfy Zsuzsanna Református Általános Iskolát. Két évvel később már a Szent Imre utcai, teljesen felújított épületben talált otthonra az intézmény, amely néhány év alatt Kaposvár egyik legjobb hírű iskolájává nőtte ki magát. 2000-től már nemcsak az általános iskolába írathatták be gyermekeiket a szülők, hanem az akkor induló gimnáziumba is. 2014-ben a MÁV-kollégium épületét térítésmentesen megkapta a Kaposvári Református Egyházközség, akik újra gyerekzsivajjal és élettel töltötték meg az épületet.
- 30 évvel ezelőtt kezdődött el Kaposváron a református oktatás ügye. A presbitérium akkori döntése értelmében az egyházközség úgy döntött, hogy vállalja azt a szolgálatot, hogy oktatási intézményt létesít, és ezzel az odajáró gyerekeknek és szeretteinek megmutatja a tanítás és nevelés keresztyén értékeit, többleteit - mondta dr. Petró László lelkész.
Az évforduló alkalmából Szita Károly, Kaposvár polgármestere is köszöntötte a református iskola diákjait, pedagógusait és az egyházközség tagjait. A városvezető úgy fogalmazott: "Aki ide járatja a gyermekét, biztos lehet benne, hogy legféltettebb kincse olyan értékekkel és tudással gazdagodik, amely egész életén keresztül hűen fogja szolgálni. Ez az iskola érték, városunk közösségének értéke."
Szita Károly méltatta Bellai Zoltán munkásságát is, akit egyébként 2016-ban a város díszpolgárává is válaszottak. "Ünnepeljük egy intézmény jubileumát, s tisztelettel ünnepeljük azt a kiváló embert is, aki nélkül ma nem lehetnénk itt, s akinek munkásságát mától emlékszoba is hirdeti" - mondta a polgármester, hozzátéve, hogy Bellai Zoltán összenőtt a kaposvári református templommal és a gyülekezetével.