2022. 04. 30., szombat, 08:01
Mi, kaposváriak jól ismerjük Nyári Oszkárt, hisz már 26 éve a Csiky Gergely Színház társulatának tagja. Gyermek- és felnőtt színházi szerepek, filmek és rendezések, szinkronizálások jelzik eddigi életútját. Tehetségét és sokoldalúságát a közelmúltban Jászai Mari-díjjal ismerték el.
Milyen út vezetett ehhez a kitüntetéshez? Gyermekkorodtól kezdve színésznek készültél?
Valahol ezt már odafent eldöntötték, hogy színházcsinálással foglalkozzak. Már az általános iskolában az érdekelt leginkább, hogy hogyan tudnék színjátszó csoportot szervezni a barátaimból, osztálytársaimból. Nagyon sok szavalóversenyen vettem részt, tehát a klasszikus kezdeti utat jártam be, 14 évesen eldöntöttem, hogy felvételizni fogok a színművészeti főiskolára. Aztán amikor felvettek Kerényi Imre tanár úr osztályába, a vidéki életemet, így a barátaimat is hátra kellett hagynom, nem is volt más világ számomra, csakis a színház világa, így onnan az arányok nagyon áttevődtek a szerepek irányába, az alkotómunkába.
Rögtön, a diploma megszerzése után, 1996-ban Kaposvárra szerződtél, és azóta is a Csiky Gergely Színház tagja vagy. Az élet egyéb területein is ilyen hűséges típus vagy?
Igen. Nagyon fontos számomra, hogy az, amit jónak gondolok, és érzek, amiben, vagy akikben értékeket fedezek fel, nem akarom elengedni, azokkal szemben állhatatos vagyok. Ahogy a szakmai életemben, úgy az emberi kapcsolataim terén, illetve a magánéletemben is. A kitartás és a figyelem meghozza az eredményét. Nem a dolgokat kell lecserélni, megváltoztatni körülöttünk, hanem az kell, hogy tudatosan elkezdjünk másképpen látni, tehát a változást saját magunkban kell előidézni. Talán ez a kulcsa annak, hogy amíg mások elengednek megszokott dolgokat, addig én meglátom bennük a varázslatot, sőt, egyre varázslatosabbak számomra. A hűség tehát részemről nem passzivitás, hanem épp ellenkezőleg: egy nagyon aktív alkalmazkodás.
Nagyon sokféle szerepet, karaktert játszottál az elmúlt évtizedekben. Van-e valamilyen szerepálmod még?
Ez nagyon érdekes téma. Valójában nem nagyon volt szerepálmom. Mindig az adott lehetőségből próbálom kihozni a fontos mondanivalót, életre kelteni az adott karaktert. A pályám elején például volt olyan szerepem, ahol egyetlen írott mondatom sem volt a szövegkönyvben, ugyanakkor egy igen komoly alakítást sikerült belőle létrehoznom. llyenre az ember aztán nagyon büszke, hisz tényleg csak rajtam múlott, illetve a rendezőn, aki teret hagyott az ötleteimnek. És persze volt olyan is, hogy nagyon vágytam egy szerepre, ám amikor megkaptam, az alkotófolyamat nem úgy, nem olyan formában, nem abban a koncepcióban zajlott, ahogy azt elképzeltem, a rendezővel nem igazán értettük egymást, így bármennyire akartam, nem sikerült azt az alakítást létrehoznom, amit beleképzeltem. Ezek tanítják meg aztán az embert arra, hogy mindig a felkínált szerepben találja meg a lehetőséget.
Volt olyan, hogy visszautasítottál egy-egy felkínált szerepet?
Nem, soha! Hiszek abban, hogy a Mindenható jókor, és nem véletlenül hozza eléd épp akkor, épp azt a szerepet, hiszem, hogy feladatom van minden felkínált lehetőséggel, épp abban az életpillanatomban, épp azokkal az alkotótársakkal.
Van az életben egy olyan szerelem is, amely túlmutat a kőszínházi kereteken.
A Karaván Színház- és Művészeti Alapítványt 2000-ben hoztuk létre, ugyanis szerettem volna a színház eszközeivel segíteni olyan fiataloknak, akiket vonz a színjátszás, azonban nem tudják megfizetni a drága művészeti tanodákat. Időközben ebből lett egy ifjúsági társulat, aztán később egy független színház, amely már mindenféle fontos előadásokat játszik. Azért mondom, hogy fontos előadásokat, mert mindig olyan előadásokat, projekteket választunk, melyek aktualitása, mondanivalója társadalmi szempontból igencsak fontos. Hiánypótló, és kifejezetten gondolatébresztő darabok ezek, melyeket adott célközönségnek szánunk.
Konkrétan milyen témákat dolgoz fel az alapítvány?
Vannak gyermekelőadásaink arról például, hogy miként kell egymás mellett élnünk, hogyan kell elfogadnunk egymást, miért vagyunk időnként érzéketlenek, miért gondoljuk kevésbé fontosnak a másik véleményét, érzéseit a sajátunkénál, a kommunikációnk miért nélkülözi az asszertivitást, érzékenységet. Van előadásunk a zaklatás témaköréről is, arról, hogy adott esetben ki a zaklató, és ki a zaklatott, de beszélünk a nevelőotthonokban zajló konfliktusokról is. Mind-mind olyan témák, melyeket nem szabad a szőnyeg alá söpörni. Tehát maga az érzékenyítés, a gondolatébresztés a cél.
Mit tartasz a színház legfontosabb céljának, küldetésének?
Jó pillanatokat okozni a művészettel, érzékenyíteni, és kultúrafogyasztóvá tenni, az igazi értékek felé fordítani az embereket. Ez igazi misszió, amit nem elég csinálni, ebben hinni kell!
