Miyawaki-minierdőt telepítettek a tüskevári vasútállomás mellé a Honvéd ovisok

2022. 04. 28., csütörtök, 19:17

Több mint 27 szorgos kéz dolgozott csütörtök délelőtt a tüskevári vasútállomás melletti zöldterületen, hogy létrehozzák a város első Miyawaki-minierdejét.

Az úgynevezett Miyawaki-minierdőt egy japán biológus, Akira Miyawaki találta ki. A biológus az 1950-es évek végén végzős diákként növényszociológiai tanulmányokat folytatott a szülőföldjén, és megvizsgálta, hogy miképpen is épül fel egy őshonos erdő: fő fafajokból, alfajokból, cserjékből és talajtakarókból. Ennek a négy kategóriás rendszernek a felhasználásával alakította ki a saját erdőtelepítési módszerét.

A telepítés előtt megvizsgálják a leendő terület talaját, majd minél több őshonos növényfajt választanak ki a fent emlegetett négy kategóriából és véletlenszerűen, sűrűn egymás mellé ültetik ki ezeket az adott területen, amivel utánozni tudják az eredeti őshonos erdőket. A telepítés után két-három évig figyelik, gondozzák és segítik a növények fejlődését, majd önellátóvá válik a minierdő.

Kaposváron, a tüskevári vasútállomás melletti zöldterületen is ezt a módszert használták a Honvéd Utcai Tagóvoda legkisebbjei és Kiss Zoltánné Androsovits Petronella, a Kertből kertbe projektje megálmodója, aki az erdőtelepítésben is segédkezett. A szorgos kezek egy nagyjából 150 négyzetméteres területet ültettek be több mint 20 fajta őshonos növénnyel, melyek között közepes méretű fák, cserjék és talajtakarók is helyet kaptak.

Sági Kornélia, a Honvéd Utcai Tagóvoda óvodapedagógusa elmondta, az óvodák elsődleges feladata manapság már az, hogy környezetvédelmi nevelést adjanak a gyerekeknek, ami kifejezetten fontos a klímakatasztrófa közeledtével. 

A gyerekeket első perctől kezdve arra ösztönözzük, hogy segítsenek nekünk növényeket ültetni, majd azokat gondozni az óvoda udvarán

– tette hozzá az óvodapedagógus. Hozzátette, a gyerekek is nagyon szeretik a növényeket, szívesen foglalkoznak az ültetésükkel és gondozásukkal is. 

– Bízunk benne, hogy környezettudatos szemléletmódra neveljük a legkisebbeket, hogy felnőttként élhető világban éljenek. Ők már ebben nőnek fel, így a jövőben is mindent meg fognak tenni azért, hogy védjék a környezetüket. A gyerekek szülei is támogatják a munkánkat, szívesen segítenek, amikor csak tudnak és örülnek neki, ha ehhez hasonló programokon veszünk részt velük – árulta el lapunknak Sági Kornélia.

Kiss Zoltánné Androsovits Petronella, a Kertből kertbe projekt megálmodója kérdésünkre elárulta, ez az első Miyawaki-minierdő Kaposváron, de nem az utolsó, hiszen már tervben van a következő is, amit várhatóan idén ősszel a Városligetbe telepítenek majd.

Az a célunk, hogy egy kicsit visszacsempésszük a városokba a természetet. A minierdő bárhol megvalósítható. A jövőnk szempontjából a növényeknek fontos szerepük van, nem lehet ezekből eleget ültetni

– fogalmazott Androsovits Petronella, majd hozzátette: a tüskevári minierdő madaraknak és sünöknek fog a jövőben életteret biztosítani.

A növényeket magánemberek ajánlották fel, így Magyarországon ez az első olyan Miyawaki-minierdő, ami egy civil kezdeményezésnek köszönhetően valósulhatott meg.

Az elültetett növényfajok listája:

  • Sorbus torminalis - barkócaberkenye (1 db)
  • Malus sylvestris - vadalma
  • Taxus baccata - közönséges tiszafa
  • Acer campestre - közönséges juhar
  • Cornus mas - húsos som
  • Amelanchier - fanyarka
  • Sambucus nigra - közönséges bodza
  • Viburnum lantana - ostorménfa
  • Corylus avellana - mogyoró
  • Ligustrum vulgare - közönséges fagyal
  • Prunus spinosa - kökény
  • Rosa gallica - parlagi rózsa
  • Silene coronaria - bársonyos kakukkszegfű
  • Convallaria majalis - gyöngyvirág
  • Narcissus poeticus - fehér nárcisz
  • Symphytum officinale – fekete nadálytő
  • Fragaria vesca – erdei szamóca
  • Helleborus odorus – illatos hunyor
  • Muscari neglectum – gyöngyike
  • Campanula glomerata – csomós harangvirág
  • Viola odorata – illatos ibolya
  • Írisz pseudacorus - sárga nőszirom

Ezeket olvasta már?