2022. 04. 26., kedd, 09:41
Vastapssal ünnepelte a közönség a vasárnap Százhalombattán tartott Tóth Ferenc Koreográfia Verseny döntőjében fellépő szennai táncosokat. A szennai Zselic Alapfokú Művészeti Iskola három csoportja is bekerült az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület által rendezett országos megmérettetés fináléjába, ahol közülük az Ebadták és a Csingálók Örökség-díjat nyertek.
Emlékezetes nap sok szennai zselices táncos számára – kezdte a közösségi oldalára feltett összegzését az ifjú táncosokat felkészítő házaspár férfi tagja. Horváth Tibor bevallotta: Zóka Évával előzetesen álmunkban sem gondolták, hogy mindhárom elindított koreográfiájukkal bejutnak a Tóth Ferenc koreográfia verseny döntőjébe, így fantasztikus, hogy ott lehettek Magyarország legjobb 16 alkotása között.
A 11 és 12 évesekből álló Dönöge csoport Leányok s legények címmel bukovinai, a 9 és 10 évesek alkotta Ebadták Verébsiratójukkal zselici ugrós és friss, míg a 7 és 8 évesekből álló Csingálók Soha sincs jó idő címmel játékokat és ugrós táncokat mutattak be.
A zsűri döntése alapján a Csingálók és az Ebadta belekerült abba a hét koreográfiába, mely Örökség díjban részesült. A Dönöge ezúttal nem nyerte el a címet, ám mint Horváth Tibor emlékeztetett: korábban ők is díjazottak voltak már.
A pedagógus szerint mindhárom csapat gyönyörűen táncolt, fergetegesen adta elő a táncát, nem csoda, hogy a koreográfiákat vastapssal jutalmazta a közönség.