Idén is lesz Nyárköszöntő Futóverseny a Zselici Csillagparkban

2022. 04. 24., vasárnap, 16:42

Május 28-án szervezik meg a VI. Nyárköszöntő Futóversenyt a Zselici Csillagparkban.

Futás közben ismerhetik meg a sportolni vágyók a zselici erdő csodáit, ugyanis idén is megrendezi a SEFAG Zrt. a Nyárköszöntő Futóversenyt a csillagparkban. A versenyen lesz egy 3,8 kilométeres rövid táv, mely erdei, földes túraúton át visz. A versenyzők egy 10 kilométeres középtávot is teljesíthetnek, valamitn egy 21 kilométeres félmaratoni távot is, amely főként aszfaltos, helyenként kőszórással stabilizált úton megy majd végig.

A futóversenyre május 16-áig lehet regisztrálni, illetve a helyszínen a verseny napján reggel fél kilenctől fél tízig.  A sportolókat vadpörkölttel várják ebédre, és minden befutó érmet és értékes fogadó csomagot kap, az egyéni és váltó kategória I., II. és III. helyezettei pedig ajámdékokat kapnak.

A Zselici Csillagpark oldalán kiemelték azt is, hogy a programra várják azokat is, akik nem szeretnének futni, hiszen a környéken több csodás túraútvonalat is teljesíthetnek, ahol a zselici erdő kincseit is megismerhetik. Ezen felül több érdekes programmal is készülnek a csillagparkban. Bővebb információkat a versenyről és a nevezésről a www.zselicicsillagpark.hu honlapján találnak, valamint a Somogyi erdők és a Zselici Csillagpark Facebook-oldalán.

Ezeket olvasta már?