Csodálatos zselici miliőben gyógyulhatott az ukrajnai menekültek lelke

2022. 04. 18., hétfő, 12:52

A MATE Kaposvári Campusa egy egész napos programot szervezett a családoknak a Bőszénfai Szarvasfarmon.

Különleges vendégek, az ideiglenesen Törekiben elszállásolt harkovi és kijevi menekültek érkeztek a napokban a MATE Kaposvári Campusának Vadgazdálkodási Tájközpontjába, Bőszénfára.

Amint átértünk Magyarországra, hatalmas szeretettel fogadtak bennünket. A gyerekek csokit kaptak, el sem akartuk hinni, hogy ilyen önzetlenül segít mindenki. Amióta itt vagyunk, rengeteg támogatást kaptunk, a mai kirándulást pedig már nagyon vártuk

– mondta az egyik ukrán édesanya. 

A MATE Kaposvári Campusához tartozó Bőszénfai Szarvasfarmon rengeteg érdekes programmal készültek a menekültek számára.

„Szerveztünk traktorozást, aztán természetesen megmutattuk a vadasparkot, valamint a Zselic nagyvadjai című kiállítást is. Ebédre pedig egy finom szarvasburgerrel készültünk. Bízunk benne, hogy ebben a csodás környezetben sikerül majd feltöltődniük” – fogalmazott Daniné Udvardi Tünde, a Bőszénfai Szarvasfarm turisztikai munkatársa.

– Természetes számunkra, hogy ebben a helyzetben lehetőségeinkhez mérten segítünk. A Szarvasfarm pedig egy kitűnő helyszín a feltöltődésre, kikapcsolódásra – emelte ki Dr. Gombos Péter, a MATE Kaposvári Campusának főigazgató-helyettese.