Vigyázzon, maradjon meg mind a két kereke!

2022. 03. 29., kedd, 17:28

Ahogy arról hírportálunkon már olvashattak, ebben az évben is folytatja a kerékpárok regisztrációját a rendőrség.

A BIKESAFE program beigazolta a hozzá fűzött reményeket, hiszen tavaly is sokan vették komolyan a felhívást, miszerint ne csupán otthonuk és autójuk biztonságára figyeljenek, hanem az olyan értékeikre is, mint a kerékpárok. Napjainkban egy bringa nem olcsó mulatság, a kisgyermek biciklik többsége már 30-40 ezer forint fölött jár, míg a felnőtt kerékpárokért alsó hangon is legalább 60 ezret kell fizetni, ami a minőség emelkedésével arányosan akár több százezer forintos összegig is kúszhat. Ha még azt is figyelembe vesszük, hogy egy négy fős családban általában 4 bicaj van, akkor ezek összértéke – középkategóriát nézve - elérheti a félmillió forintot. Ez bizony már megér annyit, hogy regisztráltassuk a kerékpárokat.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság és a városi rendőrkapitányságok bűnmegelőzési szakemberei 2021-ben 26 BIKESAFE kitelepülést tartotta a tavalyi évben. Kaposvár és környékének lakóit két alkalommal a főkapitányság előtti parkolóban, két alkalommal pedig a Deseda partján várták regisztrációval a szakemberek. Ezek során összesen 320 kerékpárt regisztráltak az országos programba.

A helyszíneket várhatóan az idei évben is hasonlóan választják majd meg a rendőrség munkatársai, az első ilyen alkalmat - a kedvező időjárás függvényében - május elejére tervezik.

 A regisztrációkor a bicikliket egy „BIKESAFE Regisztrált kerékpár” feliratú matricával látják el, készítenek egy fotót a bringáról, valamint mindenféle adatot rögzítenek a kétkerekűről egy biztonságos, a rendőrség számára is hozzáférhető adatbázisba. A nyilvántartási rendszer segítségével beazonosíthatóvá válnak a kerékpárok, és így azok nagyobb valószínűséggel kerülhetnek vissza jogos tulajdonosaikhoz egy lopás esetén. Ugyanakkor ne feledjék! A kétkerekűek csak akkor vannak biztonságban, ha a tulajdonosok is mindent megtesznek annak érdekében, hogy a tolvajok ne tudják azokat megszerezni!

Ezeket olvasta már?