2022. 03. 28., hétfő, 15:12
Az ASSITEJ Magyar Központ és a kaposvári Csiky Gergely Színház szervezésében idén is megrendezték a biennálét, melynek során a kicsik a 2018 után Magyarországon bemutatott legjobb gyermek- és ifjúsági színházi előadásokon vehetnek részt.
Az ASSITEJ Magyar Központ a Csiky Gergely Színházzal közösen 2002 óta minden második évben megrendezi a Gyermek- és Ifjúsági Színházak Biennáléját. Ebben az esztendőben azonban minden eddiginél nagyobb durranással készültek, ugyanis idén jubilál a rendezvény.
Így március 28. és április 3. között 39 előadás és szakmai program közül válogathat a közönség. Az egyhetes rendezvénynek a Csiky Gergely Színház, az Együd Árpád Kulturális Központ, a Bábszíntér és a Szivárvány Kultúrpalota ad otthont.
Az esemény megnyitóján Dr. Fülöp Péter, a kaposvári teátrum vezetője elmondta, az elkövetkezendő napokban a város és annak kiemelt kulturális intézményei mesebeli díszletté válnak.
A találkozó egy kicsit másképpen lesz különleges, mint az eddigiek, és nem csupán a kerek évforduló és a páratlanul gazdag programkínálat miatt mérföldkő jelentésű. Meggyőződésem, hogy a színházi nevelés, a gyermekek megszólítását célzó színházi munka soha nem volt még olyan elemi módon fontos, mint most
- hangsúlyozta a színházigazgató, aki úgy véli, a világjárvány miatt mára az vált az elsődleges kihívássá, hogy a legfiatalabb generációkat kimozdítsuk az online térből, és újra tanítsuk őket megélni a jelenléti élmények csodáit.
A X. Jubileumi Kaposvári Nemzetközi ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé küldetése nem kevesebb, mint visszaadni mind azt a közönség és a színházi szakma számára, amit az elmúlt időszakban nélkülözni voltunk kénytelenek.
- tette hozzá dr. Fülöp Péter.
Gelencsér Attila, a térség országgyűlési képviselője beszédében kiemelte, a színház korlátlan erőforrás, egyfajta életigenlés, egy hagyomány, ahol megszólítjuk és megszólaltatjuk elhunyt mestereinket. A színház magatartás forma, egyfajta rituálé és egy összetartó erő.
Azon kell gondolkodni a színház kedvelő felnőtteknek, hogy tudjuk a gyermekeinkhez is közel hozni és személyessé tenni a színházat, ezért is van a Biennálé
- mondta a képviselő.
Novák János, a X. Jubileumi Kaposvári Nemzetközi ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé főszervezője elmondta, Kaposváron nagyon komoly hagyománya volt a színháznak és a gyerekeknek való játéknak, éppen ezért is döntöttek úgy, hogy a somogyi megyeszékhely adjon otthont a rendezvénynek.
Ma is úgy érezzük, hogy Kaposvárra hazaértünk, mert itt szeretettel és megértéssel fogadnak minket. Ez a rendezvény nem egyszerű szakmai találkozó, hanem olyan művészeti seregszemle, amely örömet szerez a közreműködöknek és a gyerekeknek is
- fogalmazott a főszervező.
A hét programjait IDE KATTINTVA megtalálják.