Csepp a tengerben, de nélküle nem élhetünk

2022. 03. 23., szerda, 13:36

Március 22-e a Víz világnapja, ami minden évben alkalmat teremt arra, hogy a különböző szervezetek, intézmények, médiumok felhívják a figyelmet többek között a vízkészletek megóvására, a vízhasználat optimalizálására.

A kaposvári városházán a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, a Magyar Hidrológiai Társaság baranyai és somogyi szervezetei, valamint az MTA Pécsi Területi Bizottsága tartott konferenciát a szakembereknek, akiket Dér Tamás alpolgármester és Vetési Bernadett, a Somogy Megyei Kormányhivatal főigazgatója köszöntött.

A konferencia résztvevői hallhattak a felszín alatti vizekről, azok keletkezéséről, kitermeléséről és hasznosításáról, valamint a kaposvári vízellátó rendszer vízbázisának aktuális állapotáról. Az előadók több esetben említették az éghajlatváltozást és annak a felszín alatti vízkészletekre gyakorol hatásait, de érdekes volt a Dél-Amerika vízfolyásairól szóló előadás is.

A konferencián a szakképzési lehetőségek is terítékre kerültek, mert a vízügy területén is folyamatosan szükség van a jól képzett szakemberekre. A témában a Kaposvári Szakképzési Centrum főigazgatója, Weimann Gáborné tájékoztatta a hallgatóságot, egyebek mellett a vízügyi technikus képzésről, amit a Lamping József Technikum és Szakképző Iskolában oktatnak.

A szakemberek felhívták a figyelmet avízkészletek megóvásának fontosságára, különös tekintettel arra, hogy a víz az élet alapvető szükséglete, az embereknek, az állatoknak éppúgy szükségük van rá, mint a növényeknek, melyek a mezőgazdaság kapcsán különösen érzékenyek az időjárási változásokra, a csapadékmennyiségre és az aszályra egyaránt. Ugyanakkor számtalan más terület is függ a víztől, gondoljunk csak az ipari termelésre, ahol szintén jelentős a vízfelhasználás, vagy a kereskedelemre, aminek tetemes része víziszállítmányozással jut el egyik kontinensről a másikra.

Ezeket olvasta már?