Újabb támogatást kapott a Roxínház

2022. 02. 16., szerda, 14:24

10 millió forint támogatást kapott a Roxínház. A jó hírt Gelencsér Attila jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján.

Kaposvár és a Zselic országgyűlési képviselője elmondta, hogy tavaly kereste meg őt a világjárvány miatt nehéz helyzetbe került társulat.

Akkor 17 millió forint pályázati pénzzel támogattuk a színházat, most pedig újabb segítség érkezett. Több mint 20 éves barátság fűz a színházhoz, alakulásuktól kezdve figyelem a sorsukat. Megyei közgyűlési elnökként segítettem az új otthonuk, a jelenlegi színház épületének megtalálásában, most pedig a pályázataikat támogattam – mondta a politikus.

– A pénzt több generációs családi előadásokra fordítjuk. Szeretnénk az általános iskolák mellett a középiskolák és a felsőoktatás felé is nyitni. A pénzből drámaórakat is szervezünk 8-20 éves fiatalok számára, ahol a színházi nevelés és a drámapedagógia eszközeivel segítjük a fiatalokat egyéni és társas problémáik megoldásában –  foglalta össze a támogatás felhasználást Pintér Kata, a Roxínház rendezője.

Takács László János, a társulat egyesületének elnöke és Szabolcsi János alelnök arról is szóltak, hogy szeretnék megszervezni a Somogyvári Nyári Színházi Fesztivált. A többnapos rendezvényre neves előadókat is hívnának a különféle programok mellett.

 A Roxínház sokrétű és változatos témájú művészeti programokat szervez magas színvonalon. Olyan színházi, zenés-táncos produkciókat, amelyek az egész családot megszólítják, ezért támogattam örömmel a pályázataikat – fogalmazott Gelencsér Attila.

Ezeket olvasta már?