2022. 02. 10., csütörtök, 07:52
A Németh Antal Kulturális Központban tartott eseményen négy tudományterület végzőseit köszöntötték.
Egyperces néma felállással kezdődött a diplomaosztó ünnepség. Az eseményen megemlékeztek a nemrégiben elhunyt Paál Jenő, korábbi dékánról, valamint a Színházi Tanszék alapítójáról, Babarczy Lászlóról.
A frissdiplomásokat Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid stratégiai és fejlesztési rektorhelyettes köszöntötte. Beszédében kiemelte, a mai diákok a digitalizáció gyermekei, ugyanakkor a tanulmányaik kezdetén senki sem gondolta, hogy a pandémia miatt ilyen gyorsan hozzá kell szokniuk egy teljesen új helyzethez. A digitális oktatás emlékezetes féléveket hozott, ez a tanulás azonban később komoly előnyt is jelenthet a munkaerőpiacon.
A diplomaosztón megjelent Pintér Rómeó, Kaposvár alpolgármestere, aki arról beszélt, hogy a MATE Kaposvári Campusának hallgatói mindenben számíthatnak a városra, és Kaposvár is számít rájuk a jövőben.
Gelencsér Attila, Kaposvár és a Zselic országgyűlési képviselője kiemelte, egy éve a modellváltáskor, a MATE létrejöttekor sokan vizionálták a Kaposvári Campus elsorvadását. Ezzel szemben a tény az, hogy jelenleg is soha nem látott fejlesztések valósulnak meg a Campuson. Hamarosan több milliárd forintos beruházás indulhat meg, amelynek keretében megújulhat a campus és létesítményei. Az új struktúra biztonságos működést, pénzügyi stabilitást hozott és új utakat nyitott meg a Kaposvári Campus előtt.
A beszédeket követően a végzős hallgatók fogadalomtétele következett, majd közel 100-an vették át diplomájukat.
A diplomaosztó keretében köszöntötték azokat az oktatókat, akik nemrégiben állami elismerésben részesültek, valamint ismertették a TDK eredményeit is. A hagyományokhoz híven átadták a Geszti Szilárd-díjat, amelyet ezúttal Végvári Bence érdemelt ki.
Az esemény zárásaként a végzős hallgatók feltűzték az évfolyamok szalagját az Egyetem zászlajára, majd a sapkák is a magasba repültek.