2022. 02. 02., szerda, 16:16
Borhi Zsombor alpolgármester fogadta Hamid Reza Nafez Arefit, az Iráni Iszlám Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott magyarországi nagykövetét szerdán a Városházán. A két fél elsősorban a gazdaságban és az oktatásban rejlő együttműködési lehetőségekről tárgyalt.
A nagykövet első alkalommal látogatott el Kaposvárra, először a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara vezetőivel egyeztetett, a városházi találkozót követően pedig a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Kaposvári Campusára is ellátogatott.
A kaposvári városvezetéssel első sorban az az agráriumban, az élelmiszeriparban, és a felsőoktatásban való együttműködésekről is egyeztettek. Borhi Zsombor alpolgármester elmondta, hogy a két fél folyamatosan fogja egymást tájékoztatni a potenciális lehetőségekről, és bízik benne, hogy egy jó együttműködést tudnak kialakítani.
Hamid Reza Nafez Arefi nagykövet úr először járt Somogy megyében, és a tapasztalatiról is beszámolt a tárgyalást követő sajtótájékoztatón. Elmondása szerint nagy lehetőségeket lát arra, hogy Irán és Somogy megye, valamint Kaposvár között kialakuljon egy jó együttműködés. Az élelmiszeriparban a két ország között első sorban a fehér húsok, a tojás és a magvak tekintetében tudják majd mélyíteni a gazdasági kapcsolatokat.
A találkozón elhangzott, hogy jelenleg is mintegy 2500 iráni diák tanul a magyarországi felsőoktatási intézményekben.