2022. 01. 29., szombat, 09:48
Jelentős mértékben, 8 százalékkal csökkent az elsőosztályos kisgyermekek szorongása a tanteremben elhelyezett nyulaknak köszönhetően.
A MATE Kaposvári Campusának kutatói megállapították, hogy az osztálytermekben elhelyezett nyulaknak, valamint a velük folytatott állatasszisztált foglalkozásoknak köszönhetően 8 százalékkal csökkent a vizsgált elsőosztályos kisgyermekek szorongása.
Az állatasszisztált foglalkozásokon lovakat és törpenyulakat vetnek be. Az állatok nemcsak eszközként, hanem hasznos és aktív résztvevőként szerepelnek, hiszen a gyermekek számára csökkentik a stresszt, érdekesebbé és izgalmasabbá teszi a feladatokat, növelik a motivációjukat. A kutatók arra is figyelnek, hogy az állatoknak se legyen rossz élmény a közös munka, ezért egy szelekciós programban az emberrel legbizalmasabb egyedeket tenyésztik tovább. Így azt is elérték, hogy a program a nyulak stressz-szintje a kiindulási generációhoz képest jelentős mértékben csökkent, s szívesen vették fel a kapcsolatot a gyermekekkel.
„A MATE Kaposvári Campusa egyedülálló feltételeket teremt a kutatásra, hiszen a gyógypedagógus és állattenyésztő szakemberek, oktatók és kutatók már évek óta folytatnak közös vizsgálatokat különböző állatfajokkal. Arra kíváncsiak, miként lehet az állatjólléti szempontok maximális figyelembevételével bevonni őket az állatasszisztált tevékenységekbe, és hogy ezek a foglalkozások milyen hatást gyakorolnak a gyermekekre, illetve az állatokra” – hangsúlyozza Dr. Molnár Marcell, a MATE Állattenyésztési Tudományok Intézetének egyetemi docense.
A kutatók komoly eredményeket értek el az elsőosztályosok beiskolázási szorongásának csökkentésében: az osztályban élő nyúlnak, illetve a hetente elvégzett állatasszisztált foglalkozásoknak köszönhetően átlagosan 8 százalékkal csökkent a gyermekek szorongásszintje.
A lovakkal végzett vizsgálatok is ígéretesnek bizonyultak, kiderült, hogy a foglalkozáson részt vevő gyermekek pulzusa a foglalkozások végére lecsökkent, még a fizikai megterhelés és a lovaglás ellenére is. Ezzel párhuzamosan a lovak izgatottsága is alacsonyabb volt. Bebizonyosodott tehát, hogy a jól kiképzett terápiás egyedek számára a foglalkozás nem okoz stresszt.
A szakértő kifejtette, az állatasszisztált tevékenységek során az ember és az állatok közötti kötődés hatását használják ki.
Az eredmények beépülnek az oktatásba is, így a gyógypedagógus hallgatók aktívan bekapcsolódhatnak az állatasszisztált munkába, elsőkézből megtapasztalva a módszer hatékonyságát. Aki pedig a területről még többet szeretne tudni, az a MATE 2021/22. tanévben indult új, állatasszisztált pedagógiai fejlesztő tevékenység területen pedagógus szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzésére is jelentkezhet - áll a Kaposvári Campus közleményében.