Vasárnap kezdetét vette Kaposváron is az ökumenikus imahét

2022. 01. 16., vasárnap, 20:25

Mutatjuk a helyi programokat a következő hétre!

Régóta hagyomány, hogy január harmadik hetében egymás templomaiba összegyűlnek a keresztény egyházak hívei, hogy közösen imádkozzanak a krisztusi egység kiszélesítéséért és a világ sebeinek gyógyulásáért.

Az országos nyitó istentisztelet vasárnap 18 órakor vette kezdetét Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban. Igét hirdetett Erdő Péter bíboros és Balog Zoltán református püspök, a Zsinat lelkészi elnöke. Az ökumenikus imahét rendezvényeit a tagegyházak aktuális járványügyi intézkedéseinek betartásával lehet országszerte, így Kaposváron is látogatni.

A helyi programok szintén vasárnap 18 órakor kezdődtek az evangélikus templomban, ahol Varga László megyéspüspök tartotta meg a nyitó imaórát. A hét további programjaként hétfőn a Szent Margit-templom, kedden a Szent Imre-templom, szerdán a református templom, csütörtökön a kaposfüredi templom, pénteken a Szent kereszt-templom, szombaton a Békevár Baptista imaház, vasárnap pedig a Körkápolna ad otthont a közös imádkozásnak.

Mutatjuk a következő hét részletes programjait:

(A kezdőkép korábbi felvétel!)

Ezeket olvasta már?