2022. 01. 07., péntek, 12:24
A karácsonynak ugyan vége van, azonban a karácsonyfatüzek időszaka még csak most kezdődik, hiszen a fűtött lakásban a fenyők mostanra száradnak ki annyira, hogy könnyen lángra kaphatnak – figyelmeztetett a katasztrófavédelem.
Hagyományosan január hatodikán, vízkeresztkor búcsúzunk az otthonainkat ékesítő karácsonyfáktól, ám vannak lakások, ahol továbbra is áll a fa és árasztja az ünnepi hangulatot – olvasható a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleményében.
A fenyőfák gyúlékonysága az idő előrehaladtával egyre fokozódik. A kiszáradt tűlevelek, a gyantás ágak pillanatok alatt lángba boríthatják az egész fát, sok esetben lakástüzet eredményezve. A kiszáradt karácsonyfák esetében még fontosabb, hogy azok környezetében ne legyen semmilyen gyújtóforrás, mint például gyertya, hősugárzó, kandalló.
Ha már megtörtént a baj, tűzoltással csak akkor próbálkozzunk, ha azzal a testi épségünket nem veszélyeztetjük! Nagyobb kiterjedésű tűz, lángolás és intenzív füstképződés esetén azonnal hagyjuk el a lakást, csukjuk be magunk mögött az ajtót és hívjuk a 112-es segélyhívó számot – hívta fel a figyelmet a katasztrófavédelem.